Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - †Schram Ferenc: A máriabesnyői búcsújáró hely
tesz felesége gyermekágyból felgyógyulva, a jelenetet a következőképpen örökíttette meg: a kép hátterében vetetlen ágy, az előtérben női alak (feltehetően az offeráló) ül, hálóingére van valami ruha ráhúzva, előtte tányér, eszik belőle. Szűz Mária, karján a kis Jézussal lebeg felette, a csecsemőt egy nő gondozza. A képek száma csakhamar olyan rohamosan megnőtt, hogy nem lehetett már elhelyezni, ezért 1854-ben különböző fővárosi templomoknak felajánlják őket. Akkor a fenti kép kivételével el is vitték őket, de már a következő évben kezdődnek újra a képofferálások : Johannes Pratis pesti polgár két kis képet, 1856ban pedig Nyilitzai Veronika gödöllői asszony quia a gravi infirmitate sua liberata fuisset egy nagy Mária-képet offerálnak. Az egyházi ruhák felajánlásánál a gazdagabbak miseruhát ajándékoznak (József nádor felesége 1840-ben, Ferdinánd főherceg 1896-ban), a többiek leginkább miseinget, karinget. Leggyakoribb az oltárterítő, ezeknél az ajándékozó ki szokta emelni, hogy saját kezével hímezte, mint pl. Lenhossék anatómus professzor felesége és leánya 1884ben. Az offeráláshoz számíthatjuk még a szerzetesek számára hozott élelmet is, néha kocsiszám hozták a gabonát, lisztet, hüvelyeseket, baromfit és ritkábban füstölt húst. Ezek néha két-három, sőt többszörösen is felülmúlták a collectorok által a falvakban összegyűjtött élelmet. 1885-ben pl. megjegyzi: „coliegerunt fratres nostri circa 70 saccos". Ugyanezen évben Kókáról hat, Csömörről hét zsák élelmet hoztak be. Régi szokás az oltárkerülésnél említett pénzadományozás is, már 1767-ben olvasunk róla. . . ut a Christianis fidelibus ad aram offertur... Valószínűnek tartjuk, hogy az offerálást ez a mód pótolta kezdettől fogva a parasztságnál, a gyertyák felajánlásával és élelem hozatalával együtt. A múlt század második felétől a viaszofferek kezdték ennek jelentőségét csökkenteni, a II. világháború óta pedig a viasztárgyak felajánlásának megszűntével újra előtérbe került. Érdekes, offernek tekinthető szokás volt, hogy az egyik, azóta bedőlt kút mellett állt egy szilfára függesztett Mária-kép. A fa idők folyamán korhadni kezdett, odú keletkezett rajta, mindenki, aki megmosdott a kútnál, dobott bele pénzt. 1921-ben vágták ki, a hagyomány szerint két és fél véka pénzt találtak benne. A búcsúfia megvétele előtt vagy után kerül sor az étkezésre, bár vannak falvak, melyek népe csak egyszer étkezik napjában, s ez útközben, a pihenőhelyen már megtörtént. Sokan vezeklési szándékból nem étkeznek ilyenkor. Több faluban volt az a szokás, hogy az ünnep előtti napra — még ha két nappal korábban értek is oda — kenyeret, paprikát, szőlőt, legfeljebb tojást vittek, az ünnep napjára pedig húst, süteményt. Ez azonban a vigíliaböjtökkel függött össze, a nép azonban buzgóságból még megszűntük után is sokáig megtartotta. A kisebb búcsúk előtt nem találjuk ezt a megkülönböztetést a vigília és az ünnep napja között. Az idősebbek közül elég szép számmal akadnak még ma is, akik az egész utat kenyéren és vízen böjtölve teszik meg, legfeljebb az ünnepen vesznek egy dinnyét, amit hihetetlen nagy számban hoznak ide az árusok. Régebben ez, ha nem is általános, de elég elterjedt volt, ma már azonban az ételek terén is nagy versengés indult meg, mindegyik túl akar tenni a másikon, a környező falvak plébánosai szerint elsősorban ez az oka a böjtölés megszűnésének. Étkezés után — nagy búcsúk alkalmával — kerül sor a nézelődésre, távolabbi falvakból az ismerősök felkeresésére, az újabban érkező csoportok megfigyelésére, megkritizálására. Kisebb, csak egyes helységek által ünnepelt napokon pedig a templomban ájtatoskodnak, mindenki egyénileg végzi. Ilyenkor kezdődik 291
