Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében
sek kapálására (pl. krumplitöltés), később ritkán mennek velük a szőlő közé, mert a fiatal hajtásokat és fiatal fürtöket könnyen leveri. I960 után azokban a szőlőkben, ahol nem födnek, ceglédi kapával lazítják föl a sorközöket. A Porolók könnyű kapának számítanak, s általában csak a szőiő kapálására használják (11. kép). A századforduló idejéig még a helybeli kovácsok készítették a horolót is, de ezeket hamar kiszorította a gyári eszköz, s a kovácsok csak alakításukat, beállításukat végezték (a kapa és nyele közti távolságot állították az illető kezéhez), élesítették és javították. 5 ' 1 A szőlőmunkák sorában egyik legfontosabb s munkaigényesebb a permetezés, amellyel a szőlőt károsító baktériumokat, vírusokat, gombákat s egyéb állati kártevőket pusztítják el. A permetezéses védekezésről csupán az utóbbi nyolcvan esztendőben beszélhetünk. Feltehetően az ezt megelőző időszakban is okoztak kárt a különböző betegségek, 55 de a szőlősgazdák ellenük nem védekeztek. Magyarország szőlőgazdaságait alapvetően rázkódtatta meg az amerikai szőlővész, a filoxéra. A hegyvidékek virágzó szőlőtelepei rövid idő alatt a szőlőtetű pusztításainak áldozatai lettek, viszont a homoki szőlők ellenálltak. A filoxéravész elleni országos kampány Alberti-Irsán és Pilisen is éreztette hatását. Bár 1891-ben vármegyei rendeletre zárlat alá helyezték az irsai határt 56 — az esetleges fertőzés megakadályozására —, de sem Alberti-Irsa, sem Pilis határában a szőlőtetű pusztítása nem okozott gondot a szőlősgazdáknak. 57 A leggyakoribb szőlőbetegség, a peronoszpóra elleni védekezés is csak felsőbb rendelkezés következményeként honosodott meg községeinkben. 58 A permetezés eleinte igen körülményesen történt, fel kellett a szőlősgazdák figyelmét hívni a védekezés jelentőségére. 59 Legelsőként a rézgálicot, a kékkövet használták e célra. Kendervászon zacskóba téve, vízbe lógatva oldották fel a permetezés előtti napokban (beáztatták), majd az oldathoz oltott meszet kevertek. Az elkészült permetlevet a szőlő berkenyéjére szórták. A községek permetezőgéppel is felszerelkeztek, s kölcsönhasználatra is bocsátották — mivel a szőlősgazdák rendszeresen nem juthattak hozzá —, arra jó volt, hogy megismerkedjenek működésével, hasznosságával. A kézi permetezés volt az első általános permetezési mód. A permetlevet a szőlőben keverték, s vödörbe töltögetve, abból kis cirokseprűt karóhoz csapkodva a szőlőlevelekre fröcskölték. A permetezőgép széles körben az 1910-es évektől terjedt el, nemcsak gyorsabb, de jobb munkavégzést is lehetővé téve. Az időjárástól függően ma sokszor tíz alkalommal is permetezik a szőlőt. Erre először az első meleg tavaszi napokban kerül sor, mikor még kicsi a szőlő. Nagyon vigyáznak a szőlősgazdák, nehogy a szőlő virágzása idején permetezzenek, mert a permetlé leégetné a szőlőfürtöket. Az utolsó permetezésre július legvégén kerül sor, amikor már elég erős a szőlőfürt, s a peronoszpóra nem tesz kárt benne. A szőlő másik ismertebb ellensége a lisztharmat, amely ellen sokáig szintén csak rézgálicoldattal tudtak védekezni, s a harmincas évektől használják e célra a kénport. A porozást kis fémtartállyal ellátott fújtatóval végezték. Veszély esetén napfölkelte előtt fognak munkához, soronként oda-vissza haladva bekénporozzák a tőkéket. A kénpor könnyen megtapad a harmatos leveleken, s a nap melege pedig rászárítja. A legtöbb szőlőt sújtó ártalom ellen a paraszti gazdaság nem tudott védekezni. Amikor pl. a szürkerothadás, fakó rothadás megtámadja a zsendülő szőlőt, leghatásosabb védekezés a szőlő mielőbbi leszedése. Az állati kártevők is számottevő pusztítást végeznek a szőlőben. A szőlő lombozatában az egyenesszárnyúak (sáska, feketetücsök, pirregő tücsök), fülbemászók okoznak kárt, egyes bogarak lárvái, drótféreg (a pattonóbogáré), a 249
