Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében

nem szolgálatból. Jobbára az urasági földeken, részint a sessiós jobbágyoknak is dolgoztak, feles, fertályos földeket vállaltak. Ilyen telekrendszerben a szőlőföld nagy fontosságú területet jelentett, ugyanis — mint gazdasági irányítóközpont — a funkció tekintetében kisebb jelentőségű belső telek mellett fokozottan előtérbe került a szőlőbeli munkahely, ill. gazdasági üzemközpont. A taxalisták (pl. mesteremberek) üzemszervezetét hasonlóképp jellemezhetjük, akiknek a földesúr ugyan adott házhelyet az allodiális birtokán, de földet már nem juttatott/'

1 viszont szőlőt szerezhettek, azaz lehetségessé vált számukra is a mezőgazdasági üzemszervezet kiépítése. Ennek fejlődéséhez járult, hogy a különböző mesterek a szőlő mellett igyekeztek földet is vásárolni. Bár a jövedelmük forrása az illető mesterség volt, házas telekkel rendelkezve jószágot is tarthattak, törekedve arra, hogy a szükségleteket önerőből kielégítsék, a szakma mellett gazdálkodtak is. A fokozatosan kialakított telekrendszer a paraszti gazdasághoz hasonló üzemszervezet működését tette lehetővé. Legtöbb esetben az iparosok csak szőlőföldet vásároltak, mivel a szőlőgazdálkodás haszna lényeges jövedelemkiegészítés volt. Az iparosság e részének egy csoportja nem létesített üzemközpontot a szőlőben, más csoportjuk létesített ugyan üzemhelyet, de a szőlőfeldolgozás és a bortárolás a faluban történt, míg harmadik csoportjuk gazdasági üzemközpontja a szőlőbeli gunyhó, borház meglétével jött létre. Fel kell hívnunk a figyelmet az egyes árendátorokra (pl. kocsmabérlők, italmérők), akik kifejezetten szőlőgazdálkodással foglalkoztak, s a bort kocsmájukban mérték ki/

4

'

2 Az „úrbéres időből" nem találunk adatot arra, hogy a szőlőben levő gazdasági üzemközpont lakófunkcióval is rendelkezett volna (mint ismeretes, ideiglenessel igen). A XIX. század második felétől tendenciaként érvényesül a szőlőkbe történő kiköltözés. A nincstelenek egy részének sikerült megvásárolni egyes szőlőbeli gunyhót (a faluban nem tudtak házat venni, „kiszorultak" onnan), esetleg szőlőt is, s lakó-gazdasági együttessé alakították azt. Sok esetben a család differenciálódásával (szegényebbek esetében) a fiatalok csak a szőlőbeli gazdasági üzemközpontban találtak helyet maguknak.

43 A felszabadulás s az 1980-ban bekövetkező gazdasági átalakulás nemcsak a hagyományos gazdasági telekrendszerben, de az üzemszervezetben is lényeges változást eredményezett. A belső házas telekhez tartozó határbeli földdarabok közös tulajdonba kerülve leválasztódtak. A szőlőterületek egy része szintén tagosítva lett, sorsuk hasonló a többi telektartozékokhoz: a tanyák mellett a szőlőbeli építmények s a szőlők pusztulni kezdtek. A tagosításon kívül rekedt, valamint a zárt kertté nyilvánított szőlők szinte most élik virágkorukat: megnövekedett a jelentőségük, a még roncsaiban meglevő telekrendszer (pl. háztáji gazdaság) egyetlen jelentős munka- és üzemhelyévé váltak. A nagyüzemi mezőgazdálkodás egyben foglalkoztatottsági átrétegződést is eredményezett. Albertirsa és Pilis — Budapest ipari vonzáskörzetébe tartozva — nagyarányú ingázónépességet bocsát ki naponta, akik számára a meglevő szőlő több szempontból is fontos : egyrészt mint hétvégi pihenőhely, s ún. „hobby kert", valamint gazdasági központ is számottevő (pl. a szőlő mellett a köztesek termesztésében). E megváltozott körülményekben új értelmet s tartalmat kapott — nem általánosan — az egyes szőlők funkcionális rendeltetése. Míg korábban — ritkán ma is — az elesettebbek költöztek lakni a szőlőbe (ahol önellátásra rendezkedtek be a lehetőségek között), ma a lakásfunkció hangsúlyozódik. Albertirsán a Kenderháti dűlőben, a Bíbicek, első két dűlőjében, a rózsahegyi szőlőben, Pilisen a Báronkákban, Homoki dűlőben, Szabadkákban, Haleszokban, tehát ott, mely szőlők 16 Studia Comitatensia 3 241