Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Néprajz - Novák László: A szőlő Albertirsa és Pilis hagyományos telekrendszerében és üzemszervezetében

viszonylag közel esnek a vasútállomáshoz, a Budapestre naponta bejárók előszeretettel megtelepednek, a régi borházakat lebontva, átalakítva, modern lakóházakat építenek. így e szőlőterületek fokozatosan a településbe ötvöződnek, annak kertes lakónegyedét alkotják. Ilyen porták esetében a szőlő hagyományos gazdasági szerepe is megváltozott, a szőlő, gyümölcs, zöldségfélék termesztésével a család fogyasztását elégítik ki. A szőlő megjelent a faluban levő telkek kertjeiben is, amelyeket a közelmúltban parcelláztak ki (pl. az irsai Homokrészen levő Sajber- és az Űjtelep), s jelentősége az étkezésiszőlő- és bortermelésben rejlik. 2. A szőlő — mint már hangsúlyoztuk — egyik fontos munkaterületét képezte a paraszti és nemparaszti gazdaságnak, s az ott felépített gunyhó, borház, szőlőgazdasági üzemközpont kialakulását eredményezte. így tehát a szőlő funkcionálisan megosztotta az eredetileg egy gazdasági irányítóközpontú települést. a) A szőlő mint munkahely. A szőlősgazda — egy esztendő keresztmetszetében vizsgálva — rendszeresen felkeresi a gazdasági központjából a határban levő munkahelyét, a szőlőt, ahol szinte minden időszakban akad tennivaló. A szőlőmunkákkal egyrészt a szőlő védelmét biztosítják az időjárás viszontagságai ellen (pl. szoláris ártalmak), valamint ebből következően a szőlő termőképességét fokozták. Mindez igen intenzív munkaráfordítást követelt meg a szőlőtermesztőtől. Az új telepítésű szőlő esetében igen fontos a szőlőfaj és szőlővessző kiválasztása, hiszen alapvetően meghatározza a minőség mellett a terméshozamot is. A hagyományos paraszti gazdaságot — Albertirsa és Pilis esetében is — a sokféle szőlő termesztése jellemezte és jellemzi ma is, részben a nagy hozamot, a jó minőséget, s nem utolsósorban a munkaigényt (mennyi munkaráfordítást kíván a szőlő) tartva szem előtt, amely átlagos minőségű — szín és zamat tekintetében — vegyes bor termelését tette lehetővé. Sajnos a rendelkezésünkre álló legrégibb forrásadatok nem jelzik, hogy milyen szőlőfajtákat termesztettek AlbertiIrsán és Pilisen, csupán — a telepítéskor megfogalmazott igény szerint — a föld ,,jó fajú szőllő vesszőkkel" történő betelepítésére törekedtek.

44 A környékbeli homoki szőlőtelepítések adataiból azonban következtethetünk a korai szőlőfajtákra. Kecskeméten 1812 előtt 29 szőlőfajtát termesztettek, melyek közül — feltehetően — néhány területünkön is előfordulhatott, mint pl. a nagy hozamú, de rossz állóképességű fekete tökszőlő, a bornak kiváló feketemuskotály, fehér kecskecsöcsű, közönséges fehér szőlő, fekete kecskecsöcsű szőlő, fehér lencseszőlő, juhfark szőlő stb.

45 A XIX. században igen jelentős szőlőnemesítési kísérletek történtek a környező mezővárosokban (Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös), s az új fajták nemcsak területünkön terjedtek el, hanem országos hírnévre tettek szert.

40 Mindezek következményei is, hogy igen változatos fajtaösszetételű szőlő került az albertirsai és pilisi szőlőkbe. Az egyes fajták honosításában — a múlt század végétől kezdődően — a sok helyen megforduló, ill. bejáró (pl. vasutasok) emberek jeleskedtek, de terjesztésükben elsődlegesen jeleskedett a Cegléden működő Unghváry-féle Faiskola, Szőlő- és Borgazdasági RT.

47 Századunk elején a legelterjedtebb fajta a kadarka volt, majd a tízes évektől egyre népszerűbb lett az ezerjó, a frankus, mézes szőlő, valamint a kövidinka. A századforduló idején terjedt el az amerikai, direkt termő szőlőfaj : az otelló, izabella is, sőt ritkán még a nova is előbukkant, amely — az adatközlők szerint — „erős bort adott". Századunk első felében kezdték ültetni továbbá a szlankát, szlankamenkát vagy vecsési pirost, a budai fehéret, valamint a csaszlát, szőlőskertek királynéját, Erzsébetkirálynét stb. Mindezek eredményeként ma már nagyon 242