Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)

Történelem - Szabó Sándor: Stéger Ferenc az operaénekes

metországi szakkritikáknak ellentmondón — művészi vonzereje változatlan, előadásai nagy hatásúak. A vég nélküli turnék sora azonban nemsokára Lisszabonban elakadni látszik. 1869 végén a portugál fővárosba utazik, s mint általában — most is fényes feltételek mellett novembertől március végéig 42 000 Ft-ot kap aranyban. Ám alighanem már az elindulás előtt valami bizonytalanságfélét érezhet játékán, énekében — vagy csak a megfáradás jelei mutatkoznak —, mert mint a Fővárosi Lapok írja: foglalkozik a visszavonulás gondolatával.

93 Lisszabonban aztán — fel sem lép jószerint, máris az ágynak dől, s betegsége olyan súlyos, majd a hangját veszti. Állandó bizonytalanságban él, vajon színre léphet-e még? — Négy hónapig tart ez az állapot, de augusztus elején már teljes fölépüléséről értesülünk, s arról: Mantuába készül szerepelni.

94 A betegséget tehát hamar kiheveri, s mint a Mantuába való kétszeri gyors meghívás mutatja — hangjából sem veszít. Előbb ugyanis csak az őszi hónapokra marad, másodszorra — rövid budai hangversenyezések után — decembertől megszakítás nélkül — húsvétig.

95 De a sorozatban való éneklések túlságosan korai időpontban vették kezdetüket — a korábbiaknál gyakrabban találkozunk olyan kitételekkel a kritikákban: reszket, rekedt, fáradt

96 — avagy az is lehet: tovább építette-fejiesztette sajátos stílusát és olvadékonyabban ,,a fiori di lábra" énekel.

97 Mi az utóbbi mellett kötjük meg magunkat, hiszen Bécs után, ahol csak közepes volt a siker — a pesti lapok felsőfokban szólnak róla. Persze — meg kell említenünk, hogy Stéger ekkor a számára leginkább kedvező körülmények között, a legelőnyösebb környezetben lép fel egy jól összehangolt, kiváló énekesekből álló olasz társulattal. Fellépéséről az egyik lapban a következőket olvashatjuk: „Stéger, ki egykor színpadunk kitűnősége volt, vagy a leszállított ár, ezúttal nagyobb vonzerőt gyakoroltak a közönségre, s a nézőtér teljesen megtelt .. . Annál nagyobb díszére válik Stégernek (kit a közönség hosszan tartó tapsokkal fogadott), hogy a puha áriákban és recitativókban is sokszor ki tudta emelni Othello szenvedélyes jellemét. A bécsi kritika nagyon igaztalan volt, midőn azt írta, hogy Stéger egészen elveszte hangját. Kétségkívül nem cseng már olyan hatalmasan, mint az ötvenes években; de a mit vesztett az anyagban, megnyerte a művészetben. Stéger igen kitűnően tud színezni, árnyalni; az indulatok különféle fokait jól jelzi, s a szenvedély erejét mind a hang erejével, mind a játék drámaiságával ma is impozánsan fejezi ki. A második felvonásban, hoi a féltékenység lávája kitör belőle, igazi dramatikus művész állt előttünk, ki teljesen méltó volt a közönség zajos tapsaira. Benne az erő ízléssel párosul s e mellett a szöveg minden hangját oly tisztán ejti, hogy egy szó sem vész el nála."

98 Kiemelkedő teljesítmény után viszont egy hét múltán, a négy óra hosszat tartó Don Carios-előadáson már nem nyújt maradéktalant. Igaz — a bíráló azt is megjegyzi ismertetésében — s érvényes ez a hasonló intenzitású előadásokra szintén —, Stéger olyan nagy művész, hogy indiszponáltsága esetén sem érdektelen." Valószínűleg az olasz iskola s a közvélemény is ezt értékeli benne; a rövid pesti kiruccanás után — ahol ezúttal mint dalénekes is remekel

100 — augusztus 1-től Baden-Badenbe hívják. Itt egy olasz társulattal lép fel, s olyan művészek társaságában, mint Artot Désirée, Krens Gabriella, Perotti, Ronconi — a kor legkiválóbbjai. Ami azt bizonyítja, hogy változatlan megbecsülésnek örvend, kiemelt helyeken szerepel.

101 Hazatérte után októberben végre a Nemzeti is megnyitja előtte kapuit. Hat közreműködésre kérik fel a Bánk bán, Hugenották, Tannhäuser, Zampa s я 219