Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Történelem - Szabó Sándor: Stéger Ferenc az operaénekes
alvó városban. December :2i9-én megtörténik a Világos utáni első bemutató — Doppler Ilka, vagy a huszártoborzó című operáját adják — tetszéssel 24 — sa nagy áttörésre sem kell ezután soká várni: 1850. június 11-én mutatják be a Prófétát. Jókait idézzük: „Az operával kellett a lelkesedést felidézni. Az be is következett. Ez volt a Próféta korszaka. Itt nem kímélte az igazgatóság a költséget. Láttunk olyan pazar kiállítást, a minőt még Budapest nem ismert: fényes csarnokokat, korhű fegyverzetet, korcsolyázó vitézeket és hölgyeket, koronázási díszmenetet: végül romokba dűlő királyi palotát. Aztán micsoda darab volt az! A próféta. Szövegét Seribe írta, zenéjét Meyerbeer; amaz a költészetben, ez a zenében lángész. Micsoda zene volt az! Mikor a próféta álomlátását kísérik a sourdinával tompított hegedűk, csellók, violin d'amourok, egyesülve az oboék, fuvolák, klarinétok bűbájos piano ensembléival, s aztán egyszerre az anya, Fides közbekiáltásánál: »légy átkozott!« beleordítanak a trombiták, dobok, gordonkák, kürtök, réztányérok, hogy az alkirály trónját hallotta az ember recsegni, összeomlani! Hanem aztán kellett is Meyerbeer csodálatos zeneművéhez két olyan szerepvivő, a minő Lagrange asszony volt, mint Fides, és Stéger, mint Leydeni János, a próféta. Egy tökéletes művésznő énekben és játékban, és a fenomenális hangerejű, nagy temperamentumú tenorista. Valljuk meg az igazat, hogy ezek hódították meg a közönséget a Nemzeti Színháznak!" 2 * Simontsits terve sikerült. A hosszas előkészületek, a nagyvonalú elképzelés, a fényes kiállítás meghozzák az eredményt. Az országban valóságos Próféta-láz tör ki — a Nemzetiben csak a kiegyezésig 138 előadást ér meg az opera —, hamarosan vidéken is be kell mutatni, s a Haynau minden ellenkezése ellenére bemutatott darabbal kezdetét veszi a Nemzeti Meyerbeer-korszaka. A siker — mint Jókai leírásából olvashattuk — nem kis részben köszönhető Stégernek. A közönség egyszeriben kegyeibe fogadja, első számú kedvence lesz, alakítását nem feledi, s minden színpadi figurájában Leydeni Jánost véli felfedezni eztán. Jellemző, hogy a kitűnő Meyerbeer-énekes Roger sem tudja homályosítani Stéger prófétáját szemükben. 26 Nem kis dolog ez. Nemcsak azért, mert az önkényuralom korszakában az opera a nemzeti gondolat, a szabadságeszmék szinte kizárólagos hordozója, az egyetlen legális és szabad művészi megnyilatkozási forma, lehetőség, de azért is, mert Stéger a rendkívüli teljesítményt magas színvonalú, európai mértékkel is első osztályú kollégák között éri el. A Nemzeti gárdája újra erősödőben. Itt énekel Benza Károly a kitűnő buffó, az utolérhetetlen Hollósy (Lonovits) Kornélia, itt a két Udvarhelyi — Sándor és Miklós —, a tudós érdeklődésű Füredy Mihály, a baritonista Köszeghy — akiket Doppler adjutánsa segítségével a karnagy Erkel vezet. 27 A közönség tódul az operába, s mozdul a magyar operairodalom is. Az Erkel-művek mellett Doppler Ilkája, Vandája, Benyovszkyja (az ötvenes években Afanázia néven), Császár Kunok és Morsinai Erzsébet című zenedrámái vannak a zenés népszínművek mellett állandó műsoron. S mindegyikben Stégére a vezető szerep már, mint az 1851. év új bemutatóin is: Verdi Miller Lujzájában, Donizetti Borgia Lucretiájában. 28 Minek köszönhető ez a siker? Mindenekelőtt megjelenésének. Stéger impozáns, domború mellkasú, nemes, „magyaros" arcvonású férfi, lendületes, a kor szépségideálját testesítő jelenség. Ahogy Kriehuber 1854-es keltezésű metszete ábrázolja: „vállára vetett köpönyeggel, büszke tartásban, átható tekintettel és önérzetre valló arccal" jelenik meg közönsége előtt. Természetes adottságai jól érvényesülnek a század „teátrális", 210
