Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Történelem - Dóka Klára: A szentendrei kézműipar (1690–1848)
rekkel együtt tudtak céhlevelet váltani. Az 1754-ben létrejött céh vezetősége Öbudán lakott, a szentendreiek filiális tagok voltak. Nem zárkózott el a céh más, vidéki mesterek befogadása elől. Mereven elzárták viszont a céhet a többi iparosoktól: megfogadták, hogy sem a rác tobakosok, sem a magyar csizmadiákmunkájába nem avatkoznak bele. Megtiltottak a mesterek között mindenféle kooperációt. Akadályozták azt, hogy a gazdagabb mesterek a szegényebbeknek adják ki a munkát. Már problémát jelentett számukra a munkaerő biztosítása is. Meghagyták, hogy a legények legalább V4 évig kötelesek mestereiknél maradni. 28 Az 17'61 előtti céhlevelek testületenként különbözők voltak, néhány közös sajátosságuk azonban így is megfigyelhető. Mindig tartalmaztak előírásokat a céhszokásokra vonatkozóan. Meghatározták a gyűlések számát, a tisztviselők választásának módját, feladataikat, a mesterek vallási kötelezettségeit stb. Már volt bizonyos védekezési tendencia a konkurrencia ellen. Az országos vásárokra korlátozták az idegen mesterek és kereskedők árusítási jogát, illetőleg még ettől is igyekeztek megfosztani őket bizonyos esetekben. Általában nem akadályozták a testület létszámának növekedését. A mesterek fiainak és vejeinek különféle kedvezményekben való részesítése a hagyományokhoz tartozott, de a megfelelő anyagiakkal rendelkező, idegenből betelepedő kézművesek is a céhek tagjai lehettek. Először a vargák 1754. évi céhlevelében volt szó arról, hogy a belépő mesternek társai előtt próbát kell tenni. Valószínű, hogy ez az előírás is inkább csak az óbudai mesterekre vonatkozott, nem a céhhez tartozó szentendrei és többi filiális tagra. A céhek a fejlődésnek ebben a szakaszában munkaszervezési formák voltak. A korábbi évszázadokban ez a tevékenység a mesterség rendes megtanulását, és az adott technikai szint fenntartását mozdította elő. A XVIII. században a céhes munkaszervezésen keresztül a mesterek jólétének biztosítását, a termelés korlátozását, a konkurrencia elleni védekezést igyekeztek elősegíteni. A céhlevelekben általánosak a termelésre vonatkozó előírások (pl. nyersanyagbeszerzés, munkavállalás szabályozása, legények, inasok számának meghatározása, kooperációk eltiltása). A céhszabályok előírásai már 1761 előtt igen sok vitát váltottak ki. A céhtagok és céhen kívüliek gyakran áthágták, illetve megkísérelték átlépni a megmerevedett szabályokat. A mesterek tiltakoztak az ellen, hogy a céh a magánéletbe beleszóljon. A tobakosok panaszkodtak, hogy az egyik mester a 20. § előírásai ellenére sem akar megházasodni. Az ügy a hatóság elé került, ahol a mesternek adtak a céh vei szemben igazat. 29 1746-ban a mészárosok az idegenek konkurrenciájára panaszkodtak. Egy idegen görög sok juhot hajtott a városba. A tanács megengedte azok levágását és a hús kimérését. Az idegen leverte a hús árát, a helyi mészárosok nem tudtak lépést tartani. 30 Viták voltak a céhek között is. A szappanosok a mészárosoktól — szabott áron — vettek faggyút. A mészárosok elérték, hogy a megye a faggyú árát felemelje, ugyanakkor a szappanosok termékeik árát nem emelhették. A vita vége az lett, hogy a szappan és faggyú árát is emelni kellett, aminek természetesen a lakosság látta kárát. 31 Ilyen körülmények között a hatóság szólt közbe a lakosság ellátása érdekében. 1761 után a céhek kénytelenek voltak lemondani a termelés közvetlen irányításáról, ilyen pontot nem vehettek be egységes minta alapján készült kiváltságleveleikbe. Bizonyos engedményeket a testületek így is kaptak, amit a későbbiek során igyekeztek kiterjeszteni. Legjelentősebb az volt, hogy rendszeressé tették a remeklést. A céhek kizárólagos jogot kaptak az új tagok képességeinek elbírálásánál, és ezzel a mesterek számát sikerrel tudták korlátozni. A 172
