Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 3. Szentendre, 1975)
Régészet - Tettamanti Sarolta: Temetkezési szokások a X–XI. sz.-ban a Kárpát-medencében
seletnek megfelelő — helyzetbe a temetéskor. A fejezetben tárgyalt jelenségek közül nem tudjuk pontosan meghatározni az alábbi szokásfajták gondolati tartalmát: a felszerelés leoldása, a kötések kioldása, rongálás, sírba nyilazás. Csak a viselettel ellentétes módon, tükörképszerűen felszerelt fegyverzet utal biztosan megfordított másvilágképre, az Összetört, megrongált felszerelés a hazajárást volt hivatva akadályozni (a másik felfogás: a törött dolgok a másvilágon épek lesznek, ezzel homlokegyenest ellenkező?! 134 ). A holttest átszúrása, átszögelése viszont kizárólagosan vámpirisztikus eljárás, más magyarázata nincs. Halotti ruha, ül. lepel. Dienes I. megfigyelése szerint az egész X. sz.-i Magyarországon használatos volt az arcon, a szemek és a száj helyén fémveretes szemfedő, s a sírokban talált igen vékony, mindennapi viseletre alkalmatlan ezüstszalagok kizárólag a halotti ruha díszei lehettek. 135 Ennél az ősi eredetű temetkezési szokásnál még sokkal gyakoribb volt a későbbi századokban is a sírba helyezés előtti textilbe, gyékénybe csavarás, annak ellenére, hogy a szerves anyag csak a legritkább esetben maradt meg: Kiszombor— В (335) 396., Békéssámson (372) 1., 3,, Orosháza (384) 155, 366, 404, 411, 450, 60>2. sírok; Pilinyben (154) a halotti lepel maradványai több sírban az ékszerek külső oldalán maradtak meg. Valószínű azonban, hogy mindazok a sírok, amelyeknek leírása szerint a kulcscsontok összenyomódva, a vállak felhúzva, a karok szorosan a test mellett vagy a test alatt, a lábszárak szintén egymáshoz igen közel voltak, a szoros betekerés, csavarás jeleit viselik magukon. 136 Összefoglalás A temetkezési szokásoknak kataszterszerű feldolgozása, az egyes jelenségek feltérképezése megadja a kiindulási alapot ahhoz, hogy a későbbiekben, részletes összehasonlító munka — a finnugor, türk és szláv régészet és néprajz területén — elvégzése után a Közép-Duna-medence X— XI. sz,-i régészeti hagyatékának etnikai szétválasztását megkíséreljük. Szem előtt kell tartanunk azonban azt a tényt, hogy a temetési szertartásoknak a dolgozatban sorra vett, régészetileg megfogható összetevői Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa korai középkori soros temetőiben ugyanúgy megfigyelhetők, mint akár a Kárpát-medencében az avar korszakban. 137 Első felületes tekintetre csupán a lovas- és egyéb állattemetkezések tűnnek keleti eredetűeknek. A X—XI. sz.-i temetkezési szokásanyag rendszerezésének eredményeképpen megjelölhetjük a kutatás további feladatait az etnikai összkép, a telepítési mozgalmak, valamint a másvilágképzet babonás hiedelmeinek feltárása területén. A Kárpát-medence X— XI. sz.-i lakossága a régészeti, nyelvészeti és történeti kutatások eddigi eredményei szerint négy nagyobb etnikai elemre bontható, sommásan felsorolva: az avar és szláv őslakosság csoportjai, valamint a részben finnugor, részben török eredetű honfoglalók. 138 A temetkezési szokások néhány csoportjában megfigyelt törvényszerűségek talán könnyebbé fogják tenni az etnikai szétválasztást. Főleg a vámpirisztikus eljárások különböző fajtáira gondolok: a zsugorítva, s egyéb módon való összekötözés, hasra fektetés csak köznépi temetkezésekben fordul elő (VII. b. fejezet), míg a rituális csonkítások a honfoglalás kori vezető-középrélegbeli leletcsoportban is megfigyelhetők (VIII. fejezet). 139 A karok helyzetének vizsgálatakor az tűnt fel, hogy a X. sz, első felei rangos temetkezésekben különlegesebb változatokat nem észleltek, csupán az egyik vagy mindkét kar medencébe hajlítását (VII. a. fejezet, 74. jegyzet). A tojásmellékletes sírok elterjedése is hasonló képet mutat (X. fejezet). A felsorolt 111
