Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Ikvai Nándor: Pest megyei adatok a tövisborona használatához és készítéséhez

4. kép. Az első befűzött vessző (CKMF. 2469.) időszakban készítettek ugyan egy-két boronafát, de többségében csak megújították a régieket. A két oldalsó fa bükk vagy tölgy, míg a hosszantiak általában mindenütt akácfából készültek. 5—7 cm átmérőjű husángok voltak ezek, amelyet lehéjáztak és úgy szárítottak meg a padláson vagy a szekérállásban. Tápióbicskén és környékén csak a két rúd közé szorított formájú borona készült. A munka a boronafák összeválogatásával kezdődött. Két egyforma vastagságút és hajlásút választott egymáshoz. A végeit kifúrta ujjnyi vastagra. Ha magának vagy ismerősnek csinálta, járomszöggel égette ki a lyukat, mert így tovább tartott, nem repedt szét a borona, ötször-hatszor is meg lehetett újítani. A lyukakhoz ugyancsak akácfából faragott ékeket (3. kép). Ez fogta össze a két fát, valamint a két szélen és középen — vékony szálakból — hajtott gúzs. A boronafák hossza attól függött, hogy mekkora méretű boronát kívántak készíteni. A borona hosszát sukkal mérték.

27 A lovak után hétsukkos, ökrök után 10—11 sukkos borona járta. A méret attól is függött, kinek hogyan oszlottak meg a földjei. Ha egy tagban nagyobb darabok voltak és elég erősek voltak a jószágai, akkor nagyobbat használt, mert azzal haladósabb volt a munka. Ha sokszor kellett emlegetni, rakodni, vagy kényelmesebb volt a gazda, kisebbet csináltatott. Hét—nyolc sukkos borona (kb. 130—150 cm) készült legtöbb. A Szentendreiszigeten 180—220 cm-es boronák voltak az általánosak. Egy-két esetben mindenütt készült nagyméretű is, a gazdák kívánsága szerint. Palotai Sándor mondja: „Pecznyik Misának köttem 12 sukkosat ökrökhöz, mert egybe volt a birtoka és nem sokat köllött emelgetni. Az ökrök után lehetett, mert négyen voltak és jobban bírták." 191