Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Ikvai Nándor: Pest megyei adatok a tövisborona használatához és készítéséhez

A Tápióbicskéről a ceglédi múzeumba bekerült két borona mindegyike 11 sukkos.

28 A kiválogatott vesszőket (2. kép) — ha éppen nem friss szedésből dolgozott — a készítést megelőző egy-két napon át öntözik, hogy jobban hajoljon és könnyebben lehessen kötni a boronát. Friss szedésű vesszőket pállatnyi szokta. Szabad tűz fölött megpörköli a végeket közvetlenül a kötés előtt. Jó, tartós borona készül így, nem repednek szét a szárak a hajlításkor. A keményebb vesszők derekát kövön vagy tuskón kalapáccsal megveregette (6. kép), hogy jobban hajoljon, szét ne repedjen. A földre fektetett boronafába az ékek még nincsenek fcötéskor beleszorítva. Mellettük egy ideiglenes drótgúzs van, hogy a ráma széjjel ne ugorjon (3. kép). így fűzi be sorra a többi vesszőt is egymás mellé. Az erősebb, rugalmasabb szálakat áthurkolt madzaggal segíti, húzza át a két boronafa között (5. kép). A vessző végei 8—10 cm-rel túlnyúlnak az alsó boronafán. A legelső szálak befűzésekor egy fejszét is dugnak a két, földre fektetett rámafa közé, hogy a tenyérnyi köz megmaradjon (4. kép). A befűzés után a hajlításokat kalapálással igazítja hozzá a felső boronafához. Öt-hat szál befűzése után, a befűzött szálakat szintén kalapáccsal veri, szorítja egymáshoz. Először a két boronafa közt feszíti egymáshoz a kalapácsnyéllel a szálakat (miközben a segítőtárs a lábával is összenyomja az ágakat), majd felül, a boronafa hosszában veregeti össze a hajtásokat. Hogy a kötés jól tartson, a vesszőket mindig párba (kettőnként) hajtja vissza oly módon, hogy a két-két szálat az áthajtás után keresztezi is egymással. A széleken erősebb és vékonyabb szálakat fűz át kettesével. A közepe felé már több vékonyabbat is válogat egymás mellé. 5. kép. Vesszőbehúzás spárgával (CKMF. 2467.) 192