Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Novák László: Halottkultusz és fejfatípusok Albertirsán

a fejfa szerepét fokozatosan átvette a kő. Minden család általában arra törekszik, hogy minél mutatósabb, drága síremléket állíttasson halottja sírhantjára. A sírj el már kezdettől fogva a család módját, rangját is visszatükrözte. Albertirsán a telepítéstől számítva viszonylag egységes, azonos társadalmi helyzetű közösség élt. A parasztemberek zömében fából készítették síremléküket. A falu földbirtokos családjai — miután felhagytak a templomban való temetkezéssel — a temetőkben építettek maguknak kriptákat, s állíttattak fel drága síremlékeket. A paraszti társadalom differenciálódásával az egyre rangosabbá váló gazdák a síremlékek drágaságával igyekeztek kifejezésre juttatni társadalmi szituáltságukat. Aki csak tehette, sírkövet állíttatott magának. Bár a felszabadulás után megváltozott az emberek társadalmi helyzete, a korábbi törekvések továbbra is hasonló formában jelentkeznek, csupán más-más társadalmi réteg által mozgatva. Köztudott, hogy a fejfák az időjárás viszontagságai következtében könnyen pusztulnak. A korhadás mértékének csökkentésére a fejfa földbe kerülő talprészét megégették, a föld feletti részét pedig mésszel és — újabban — olajfestékkel kenik be. Az akácfa szívósan kitart festés nélkül is, s ennek köszönhető, hogy ma is láthatunk igen régi fejfákat az albertirsai temetőkben. A pusztulás következménye, hogy csak a múlt század második feléből valók a legrégebbi cifrafejjak. A cifrafejfák kronológiai csoportosításakor két időszakban: 1850— 1910 között, illetve 1910 után faragott fejfákat kell elhatárolnunk. Az 1910-es évek után új motívumokat nem tudunk felfedezni, a faragás sok esetben egyszerűsödött (IV. H.). Az alberti temetőkben könnyebb a helyzetünk, mivel az említett időpont után kevés cifrafejfát találunk, s azokon pedig a már meglévő motívumok keverednek. Az albertirsai fejfák rendszerezésekor elkerülhetetlenül érintenünk kell a néprajzi irodalom fejfa-tipologizálási kísérleteit. Az eddigi kutatás során a fejfákat közlő tanulmányok egy községben is több típust állapítanak meg.

21 E tipologizálási kísérleteket figyelembe véve Albertirsán három fejfatípust szükséges megkülönböztetni: a) a gazdag faragású oszlopfejfák csoportja, amelyeket a helyi népnyelv cifrafejfa néven ismer (I. tábla A—G. kép, II. A—G. kép, III. A—D. kép) ; Ъ) a tábla alakú fejfák, melyek díszítés tekintetében méltó társai a cifrafejfáknak (VI. tábla С—E. kép); c) egyszerűbb faragású fejfák, eredetüket tekintve kapcsolatban állnak a kőből készített síremlékekkel, emlékoszlopokkal (III. tábla E—H., VI. F—G.). a) A ma látható, temetéskor elhelyezett névtáblák kifejezetten a sírhant alatt nyugvó emberről nyújtanak felvilágosítást. A szövegből megismerjük az illető nevét, nemét, születésének és halálozásának évét vagy életkorát. Ha a szövegmező olvashatatlanná válik, teljesen ismeretlenné lenne az a személy, akit jelölni hivatott. A régebbi faragású fejfákon már alig olvasható a felirat, ennek ellenére mégis bizonyos ismeretek birtokába juthatunk az elhunyt személyére vonatkozóan. Esetenként megfigyelhetjük, hogy az egy sírban nyugvó férfi és nő fejfája méreteiben különbözik egymástól. Ezektől gyakran eltérőek a gyermekek fejfái. A méreteknél sokkal lényegesebbek a fejfákon látható díszítőmotívumok. Ezek alapján jobban elkülöníthetjük a férfiak fejfáitól a nőkét. A cifrafejfák részeit és jellegzetes motívumait az alábbi — 1903-ból való — fejfapáron mutatjuk be (1. rajz). Nemcsak méretben, hanem a díszítésben is különböznek a gyermekek fejfái a felnőttekétől (2. rajz), azonban esetenként vetekednek azokkal, sőt méretben és motívumgazdagságban is túlszárnyalják (II. E.). 210