Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)
Néprajz - Novák László: Halottkultusz és fejfatípusok Albertirsán
hunyttal, ill. annak családjával. A gyászmenetet részvéttel fogadják az éppen arra haladó emberek, amely kalapemelésben vagy keresztvetésben nyilvánul meg. Amikor megindul a gyászmenet a temető felé, megszólalnak a harangok. A temető kapujához érve megcsendül a lélekharang, s a sírig kíséri a halottat. Amikor leeresztik a sírba, a feleség, férj vagy szülők dobnak először — majd a közvetlen hozzátartozók — egy marék földet a koporsó után, hogy „könnyebb legyen a főd" a lélektől megvált test számára. Ujabban virágot is szórnak a koporsóra, amely gesztus a szeretetet, tiszteletet fejezi ki. 5. A sírásók trapéz alakúra készítik a sírhantot, s erre helyezik a virágkoszorúkat és virágcsokrokat, a gyászoló emberek kegyeletének jelét. A sírhant fejhez eső részéhez szúrják le a fejfát. Temetéskor általában csak egyszerű névtáblát (evangélikusok), keresztet (katolikusok) helyeznek el a síron, amelyet rövidebb-hosszabb idő után kicserélnek. Ma már főként műkő síremléket állítanak, ritkán fordul elő, hogy fából készített sírjelet helyeznének el, míg ez korábban általános szokás volt. 6. Miután az elhunyt földi maradványát végtisztességben részesítették, lelkével továbbra is tartják a kapcsolatot. A' temetés után hazavonul a szűkebb családi közösség, s elfogyasztják a temetés ideje alatt előkészített főtt vagy hideg ételt; halotti tort ülnek. Az asztalnál megterítenek az elhunyt tiszteletére is. A sírhoz rendszeresen kijárnak a családtagok, különösen a temetést követő időszakban. Minden alkalommal visznek virágot, amely szimbolizálja a halott iránti kegyeletet és szeretetet. Egy évben egyszer, a halottak napján (november elseje) minden gyászoló család felkeresi hozzátartozója sírját, amelyen krizantémot helyeznek el, s gyertyát gyújtanak a halott lelki üdvösségéért. Ujabban már az elhunyt születés- és névnapján is égetnek gyertyát a sírjánál. A fejfa A sírj élnek való fát az illető sokszor már életében kiválasztotta, s gondozására nagy figyelmet fordított. A ház körül leggyakrabban megtalálható eperfát és akácfát nevelték e célra. Tölgyfából gyakran készítettek fejfát. Sokan már életükben ki is faragtatták maguknak a fejfát. Aki e nélkül szenderedett volna át a másvilágra, annak halála után faragtatták meg, s amikor elkészültek vele, kicserélték az ideiglenesen letűzött sírjelet. Fejfafaragással nemcsak iparosok, hanem az ezermesterkedő parasztemberek is foglalkoztak, sőt az utóbbiak készítették általában a legszebb fejfákat, hiszen ráérős télidőben kedvükre formálhatták. Kezük alól kerültek ki az evangélikus temetőkben látható, gazdagon díszített fejfák. Ezeknek különösebb elnevezése nem él. A faragása miatt cifrafejfának, vagy csak egyszerűen fejfának emlegetik. A fejfa szlovák neve sem árul el többet a magyar elnevezésíiél : docinterina stlop (temetői oszlop). Albertirsán ilyen ezermesterkedő parasztembereket már nem találunk. Néhány évvel ezelőtt halt meg id. Szokola Sándor, aki még hajdanán foglalkozott fejfafaragással. Az irsai evangélikus temetőben található legkésőbbi cifrafejfa 1956 datálású, ez azonban korábban készülhetett, a mellette álló női fejfával (1930) egyidős lehet 20 (V. tábla E. kép). Az ezermesterkedő földművesek mellett főként az ácsok faragtak fejfát, és néhány bognármester is foglalkozott készítésével. A mesterek nem szívesen vállalták, mert amíg jó idő volt, ácsmunkát végeztek, s nem is volt kifizetődő számukra, mert nagy munkaráfordítást igényelt. Ezért leggyakrabban az egyszerű formájú oszlopos táblafejfákat készítették a mesterek, amelyek sokban hasonlítanak a kőből készített síremlékekhez. Ma már az ácsok sem készítik a régi típusú fejfákat, 14 Studla ... 5Ö9
