Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 2. Szentendre, 1973)

Néprajz - Szilágyi Miklós: Halászat a Cegléd környéki kisvizeken

SZILÁGYI MIKLÓS (Kossuth Múzeum, Cegléd): HALÁSZAT A CEGLÉD KÖRNYÉKI KISVIZEKEN 1. A Duna—Tisza közi hátság jelenkori tájföldrajzának ismeretében meglepőnek tűnik, hogy a középkori Cegléd jeles historikusa, Oppel Jenő a város gazdálkodásáról szólva több ízben is hangsúlyozta: a lakosság főfoglalkozását a földművelés és állattenyésztés mellett a halászat jelentette. Hiszen Cegléd nem folyó mentén települt, határát jelentéktelen erek, patakok szelik át, s az ármentesítések előtt sem tartozott a tiszai árterülethez. Oppel érvelése azonban meggyőző: a ma már jelentéktelen erek szabályozásuk előtt jelentős vízfolyások voltak, és halban gazdag tavakat tápláltak. „Ott volt a Gyergyefő, meg a Szarvastó a mikebudai határban — folytatja Oppel —, a Gáttó az Ugyerok meg az Öregszőlők között, észak felé a Cigányszék, Nagyszék meg a Varnyasi víz, dél felé a Szarkató, meg Csemőben a Kisteleki tó a hasonnevű domb mellett, s a Sóskafástó."

1 Ezekben az állóvizekben fogták a ceglédiek a halat, s „nem egyszer halban fizették ... adójuk egy részét" is.

2 A klarissza apácák tiszttartója 1652-ben pl. a következőképpen nyugtázta halszolgáltatásukat : „ ... Czegléd városában lakozó Monos Miklós által vettem kezemhez tizen kilencz forint árra száraz Halatt, mely szám szerint volt száz tizen négy, Hlyen okkal, hogy a megh írt halnak az árrát jövendőben az Városnak Esztendőként való Summa adójából ki kell tudni."

3 Eszerint a vízben szegény ceglédi határ — csakúgy, mint az Alföld más vidékének hasonló tájföldrajzi jellege — az újkori ármentesítések eredményeként alakult ki. Korábban a szeszélyesen kanyargó, szabályozatlan vízfolyások — melyek a Ceglédbercelig húzódó dombvonulat lábától szállították a nagy esőzésekkor lezúduló vizeket a Tiszába — a lefolyás nélküli laposabb részeken szétterületek, tavakat, mocsaras állóvizeket képeztek. A várostól északra, a fekete földi részen, a Per je, a déli oldalon — a homokon — a Gerje biztosította e tavak állandó vízutánpótlását. E két folyócskának, s a belőlük kivezetett mesterséges csatornáknak a vize vízimalmokat is hajtott.

4 A táj átalakulást eredményező lecsapolások 1812-ben kezdődtek. Ekkor ásták — a ceglédi Pörös nevű határrész és az abonyi határ vizeinek gyorsabb lefutását biztosítandó — a Perje-csatornát és a Krakót, mely a Gerjébe, majd a tószegi ártérre vezette a vizeket. Ez a korai csatornázás a kiváló termőerejű fekete föld ármentesítését célozta, s a szántóföld területét növelte. A homoki részt ekkor még állattenyésztéssel hasznosították. A lassan eliszaposodó csatornák 173