Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)
†Mezősi Károly: Petőfi anyja
Petőfi életrajzi irodalomba eddig bekerült részlete. Ezek közlője, Szeberényi Andor, Petőfi iskolatársa, a költőnél is fiatalabb volt, s hallomásait 1873-ban közölte, 56 évvel Hrúz Mária állítólagos pesti cselédeskedése után. 38 Minthogy Hrúz Mária és családja 1813-ban már kétségkívül Pesten lakott, nem helytálló ma már az olyan életrajzi ismertetés, hogy ide „riadt cselédlányaként és „átmenet nélkül került be faluról" (Maglódról). 39 A nagylányság Pesten töltött időszaka a magyar nyelv elsajátítására, a városi élettel együtt járó művelődésre is alkalmat nyújtott, még ha a költő anyjának anyanyelve a szlovák volt is. Inkább arra gondolhatunk azonban, hogy már Necpálon kezdett magyarul is tanulni, s itt iskolába is járt. Necpálon ugyanis jelesebb iskola működött. Miként ezt Jakus Lajos legújabb tanulmányából láthatjuk, három iskolaréktor is: Farkas András, Scholz József és Medveczky Tóbiás Necpálról került a Galga völgyébe. 40 Ahol a nagybácsi, Hrúz György már magasabb iskolai tanulmányokat végez, tanítóvá válik, s az apa is iparosember, tehát szükségét érzi a tanulásnák, ott elképzelhetetlen, hogy gyermekeit ne járassa a helyi iskolába. A tanítók nevéből következtethetően az iskolában magyarul is kellett tanulniuk a gyermekéknek. Hrúz György nagybácsi és Hrúz János, a költő anyai nagyapja is bizonyára tudott magyarul. Sőt érdekes, hogy Hrúz György tanító anyjának a neve magyar: Horváth Anna. 41 — Hrúz János ugyancsak János nevű fia — Hrúz Mária testvére — szintén magyar leányt vett feleségül: Garai Évát. 42 Mindebből következik, hogy a Hrúz családnak magyar családokkal való házassági kapcsolatai révén is a magyar nyelvvel már elég korán érintkezésbe kellett jutnia, s a költő anyja nem felnőtt korában kezdett el magyarul tanulni. Ilyen szempontból érdekes szemügyre vennünk azokat a fennmaradt emlékezéseket, amelyek Petőfi anyjának nyelvismeretéről, beszédsajátosságáról szólnák. Abban az időrendi sorban tekintjük át ezeket, amint a nyilatkozóknak a költő anyját alkalmuk 'volt megismerni. Ujlaky István szabadszállási tanító 1830-toan került kapcsolatba Petrovits Istvánnal, amikor a kis Sándort itt rövid ideig tanította. Az apát „igen pontos, másokat becsülő, tiszta jellemű ember"-nek írta. Petrovitsnét, majd mindkét szülőt így jellemezte: „Neje hasonlókép szorgalmas házinő, minden munkájában igen tiszta, folyvást könnyű fehér főkötőben járt, mindkettő születésre szláv, nyelvre pedig magyar volt; azonban a férj nejénél jobban bírta a magyar nyelvet." — Ujlaky a költő anyjának beszédét egy tőle idézett mondattal is szemléltette: „ibizon, Petrovids, míg áz á nyárs Pestre van" — mondta, amikor a férje úgy nyilatkozott, hogy a sók malacukat „nyársra húzzuk s megesszük". 43 — A költő szülei ekkor már több mint egy évtized óta éltek — a kiskőrösi bérleti időszakot leszámítva — színmagyar környezetben, Szabadszálláson és Kiskunfélegyházán. Ujlaky közléséből is látszik, hogy Szabadszálláson a Petrovits családról az a tudat élt, hogy az apa is, az anya is „szláv", azaz szlovák születésű. Egy alkalommal a szabadszállási vendégfogadóban Bagó Kis István asztalosmester egyéb sértő kifejezései között Petrovits István „gyütt ment Tóth Lelkét gyalázatos kifejezésekkel káromolta", s ezt a „tsendes flegmájából" kijött Petrovits tettlegesen torolta meg. 44 Petrovitsné húgát, Baranyai Péterné Hrúz Annát egy kényes természetű peres ügy alkalmával 1840-ben is becsmérlőén „tót" jelzővel illették. 45 Baranyainé, mint egy ideig szintén szabadszállási bérlő felesége és kocsmárosné pedig a kiskun városban közismert személy volt. Ekkor már közel két évtized óta itt laktak, s bizonyára szintén jól tudott magyarul. Szabadszálláson élt azon'ban egy megrögzött tudat, hogy ez az idegenből ideszakadt „gyütt 284
