Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)

Szilágyi Miklós: A kismúzeumok története és perspektívája

hírül adó közlés kapcsán arról, hogy ez meg nem dicséretes eredmény, hiszen ennyi tárgyat egyetlen parasztház padlásáról könnyűszerrel összeszedhetni. Egyelőre még — a mozgalom kibontakoztatásának lázában — a nyilvánvaló problémákról is hallgatni illik. A lírai nyilatkozatok fejezik ki leginkább, mit várt a társadalom ettől a mozgalomtól. Legszebben a költő, Váci Mihály, akinek szavait Dömötör Sándor idézte: „Minden faluban hagyjatok meg néhány kaszát, a marokszedők sarlóit, egy-egy kapát, a bányászok csákányait, a favágók baltáit, a koraszülést okozó görnyesztő mosóteknőket, az eszelős fáradtságok és igavonások emberi járomfáit ; a szerszámokat, melyekkel betörték, csenevésszé tették azt a szépálmú emberfajt, amelynek arca-lelke a népművészet motívumain virágzott csak ki igazán. Csináljatok múzeumot azokból a villanyelekből, amelyeket a béresek sebes tenyere csiszolt üvegfényesre .. ."

25 Hasonlóan lírai hevületű Diószegi András is, amikor a Petőfi-€mlékmúzeumokról nyilatkozott. A dömsödi Petőfi Emlékmúzeum megnyitása kapcsán továbbiak megnyitását sürgette: Pápán, Nagyarban, Gödöllőn, Sárszentlőrincen, Cirikotán, Kunszentmiklóson, Mezőberényben, Mezőszilason, Isaszegen, Sárospatakon, Borjádon —• mindazokon a helyeken, ahol Petőfi megfordult. „Micsoda távlatok — összegezi a Petőfi-kultuszhelyek »országos hálózatáról« elmondott gondolatait — pár év alatt 10—15 vidéki Petőfi-emlékmúzeum, a környék eleven Petőfi-kultuszának egy-egy központja létesülhetne!"

20 Az ilyen hangulatú „társadalmi elvárás" közepette „szentségtörésnek" hatott, ha a muzeológusok arról (beszéltek, hogy szabad utat kapott a dilettantizmus, felbecsülhetetlen értékű régészeti lelőhelyek pusztulnak el az illetéktelen turkálások imiatt, a falumúzeumok vezetői szinte kiutasítják a községből a területileg illetékes múzeum néprajzosát, amikor tárgygyűjtési szándékkal odaérkezik stb. A mozgalom vezetői igyekeztek tompítani a honismereti mozgalmat veszélyeztető ellentéteket, s igyekeztek fékezni a szákmai kritika hevességét. Dömötör Sándor — Ikvai Falumúzeum с útmutatóját kommentálva — arról beszélt, hogy a kismúzeumok „elburjánzása" nem olyan nagy veszély, mint amilyennek sokan látják, s egyébként is: ezek nem tartoznak a „múzeum szó tudományos kategóriaként használt fogalmába... Egy-egy néprajzi, helytörténeti, régészeti stb. szakkör gyűjteményei ezek, amelyeken a tájmúzeum természetszerűen rajta tartja a szemét.. ,"

27 Más cikkében így ír: „A muzeológusok egy része kicsit tart még az önkéntes gyűjtők, amatőr régészek szakmai felkészültségéből adódó hibáktól, esetleg öntudatlan kártevésektől, holott éppen ezekben a lelkes gyűjtőkben találhatja meg a múzeum széles társadalmi bázisát.. ."

28 Hasonlóan foglalt állást Liptai Ervin, a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának vezetője is, aki — a muzeológusokhoz címezve az elmarasztalást — konkrétan megfogalmazta, hogy a honismereti mozgalom a múzeumoktól vár és igényel támogatást. Liptai is tudta, hogy „Sok muzeológus ... mindmáig aggodalommal figyeli egyes szakkörök tevékenységét. Olyan vélemények is elhangzanak, hogy a régészeti és néprajzi szakkörök működése ellentétben áll a tudományos érdekkel", s példákkal illusztrálta, hogy a muzeológusok aggodalma nem volt teljesen alaptalan. De — summázta véleményét — a társadalmi méretűén jelentkező, pozitív jellegű érdeklődés a döntő, ez az a lehetőség, melyre a muzeológusóknak építeniük kell. A kibontakozást úgy ítéli meg, hogy az egyes szakkörök tevékenységének valamilyen múzeumhoz kell kapcsolódnia.

29 A jó együttműködésre intő szó országosan egységes rendező elv híján aligha érhette el a remélt célt. Többek között erre figyelmeztetett Morvay Péter, aki301