Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)
O. Deisinger Margit: Budapest környékén élő délszlávok karácsonyi szokásai
Külön kell szólnunk Szabó Sámuel kéziratos könyvének utolsó, 44. verséről, a „Magyar Imádság miatyánk"-ról. A XVIII— XIX. század fordulóján, s a múlt század harmincas éveiben is több változatban forogtak közkézen hasonló, politizáló tartalmú „Miatyánfc"-szövegek. 52 A szerzők — rendszerint paraszti származású értelmiségiek —- a Miatyánk keretét használták fel arra, hogy a jobbágyok, a parasztok nehéz, küzdelmes életét feltárják. Korábban iskolázott emberek írták ezeket a Miatyánkokat, később azonban ez a műfaj is lekerült a népköltészet tág területére. 53 Kéziratos könyvünkben található Miatyánk a 48-as szabadságharc leverése után, az önkényuralom idején keletkezett. A nemzet legnagyobb gondját, szívbéli óhajtását fejezi ki: „Admeg nekünk A Töbé soha öszenem törhető! Szabadságot", „szabadics meg a nyomortól és a ránkvert bilincstől". Egyúttal azt is bizonyítja, hogy ebben az időben mennyire kellett tartani a megtorlástól. Az mutatja ezt, hogy a szövegbe illő „német" szót nem merte kiírni, csak az első betűt jelezte. Kéziratos könyvünk dalainak témáját tekintve két nagy csoportot különböztetünk meg: szerelmes és hazafias dalokat. Leír ugyan egy-két bordalt, panasz- és pásztordalt is, de ezek száma kevés. Feltűnő, hogy a hazafias dalok egyharmadát teszik ki a füzetben lejegyzetteknek. Ez érthető, hiszen a kor szelleme, a szabadságharc eszméje, a szabadság iránti vágy az emberek lelkébe mélyen behatolt. A leírt dalok híven tükrözik Szabó Sámuel, de egyúttal környezetének bizakodását (17—18.). „Legördül a rab bilints a Hü magyar lábáról" (18.), „Lesz még szőlő s lágy kenyér" (15.). Kifejezi a harcban elesett bajtárs és hozzátartozóik iránt érzett mély együttérzését (14., 32.). Megérti és átérzi a szeretett otthontól elbujdosni kényszerülők szomorúságát, 'hazavágyódását is (19., 40., 43.). Tanulságos a versek tartalmának és a kézírásnak az összevetése. Az első tizenegy között ugyanis nem találunk hazafias tartalmút, inkább csak vidám, hetyke, szerelmes legényhez valót. Ezt a tizenegyet Szabó Sámuel (a kézírásból megállapíthatóan) hat alkalommal jegyezte le. A 12. számtól kezdődően a 20.-ig viszont egyszerre kilencet írt be füzetébe. A kilenc közül hét hazafias tárgyú. Ez arra utal, hogy lejegyzésük a szabadságharccal összefüggő, és annak időszakában kerülhetett a könyvbe. Még egy érdekes jelenséggel találkozunk. A 40. dal első versszakának ugyanebben a könyvben megvan a variánsa (16.). Az első két sor szövege szinte teljesen azonos, a másik kettő csak tartalmában egyezik. A 16. szövegét tekintve akár népd alis lehetne. Valószínű, hogy a 40. dal szövegírója éppen a népdal nyomán írta versét, beleépítve azt művének első szakaszába. De lehetséges fordítva is. Előfordulhatott, hogy a műdalnak csak az első versszaka vált népdallá, mivel ez általánosabb jellegű. A kéziratos könyv szerzője később, más forrásból megismerhette a teljes formát, s ezt is leírta magának emlékeztetőül. * Összefoglalva a dolgozat lényegesebb megállapításait, rögzíthetjük, hogy Szabó Sámuel kéziratos könyvét 1847-től kezdte írni, azaz 17—20 éves korában. Az utolsó családi vonatkozású bejegyzés 1868. A dalok lejegyzését azonban (az utolsó kettő-három kivételével) a tartalomból, az írásmódból következtetve, valószínűleg házasságkötése előtt (1853) befejezte. A kéziratos könyv szerzője Isaszeg környékéről való, paraszt származású, kevéssé iskolázott, de értelmes fiatalember volt. Erre vonatkozóan több bizonyítékot sorakoztattunk fel. 13* 195
