Ikvai Nándor szerk.: Tanulmányok Pest megye múzeumaiból (Studia Comitatensia 1. Szentendre, 1972)

O. Deisinger Margit: Budapest környékén élő délszlávok karácsonyi szokásai

nélkül műdalokat, nagy költők és jelentéktelen, ma már elfelejtett költők alkotásait is, aszerint, hogy érzés- és gondolatvilágukat kifejezik-e, vagyis amelyek tetszenek nekik. A nép számára nincsenek irodalmi értelemben vett költők, csak szép vagy nem szép versek.

5 Abból, hogy mit írnak le maguknak, láthatjuk, hogy a népi kultúrát milyen felülről jövő hatások érték. Mi az, amit a nép befogad, mi az, amit mellőz, mit tesz magáévá nagy költőink alkotásaiból. „Talán nincs is olyan népi kéziratos könyv, amelyben néhány műköltői verset ne találnánk. Legtöbb nem is mint vers, hanem már mint dal kerül lejegyzésre. A műköltői verset sokszor megbővítik, néhány versszakot hozzátoldanak, s úgy együttesen kerekedik ki a dal teljes szövege. Természetesen, amikor egy nóta ilyenformán öszszeáll, már akkor a iműköltő verse személytelenül élő, eleven dal a közösségben."

6 A kéziratos könyvekbe a nótákon kívül újabban slágerszövegek, operettdalok, sőt operaáriák is belekerülnek. Ez már a városiasodás, a polgárosodás hatását mutatja. Veres Péter tapasztalata, hogy falun az ifjúság divatosabbnak, műveltebbnek, csaknem magasabb rendűnek tart ja a városból jövő slágerszövegeket, mint a népdalokat;

7 Kodály Zoltán pedig megállapította, hogy a műzene dallamai a városokban állomásozó katonák életén keresztül kerülnek a faluba.

8 A kéziratos könyvet nagy becsben tartja a gazdája, őrizgeti a család sokszor több nemzedéken keresztül is. A fiatalok megtanulják a legszebb dalokat az idősebbektől. Máskor a szomszédoknak, ismerősöknek kézről kézre adják. Előfordul, hogy a katonaság idejére magukkal viszik könyvüket. Itt különböző vidékek dalait ismerhetik meg, jegyezhetik le maguknak, s hazamenve megtanítják egymást fonó, kukoricafosztás vagy más alkalmakkor az újonnan tanult dalokra. Ilyen utakon is hagyományozódik a leírt szöveg. Jellemző, hogy minden nemzedéknek más-más tartalmú kéziratos könyve van. A fiatalok, lányok, fiúk egyaránt dalokat, szerelmesverseket, emlékverseket írnak le. Férfikorban hazafias költeményeket, az idősebbek inkább vallásos verseket őrizgetnek.

9 Érdekes megjegyezni, hogy asszonykorban a nők már nem foglalkoznak ilyesmivel. Ez valószínű megváltozott életformájukból adódik. Népi daloskönyveinkből nyomon kísérhetjük számtalan népdal, műdal, műköltői alkotás folklorizációs folyamatát is. Amint egy-egy dal terjedni kezd, folyvást Változik, átalakul. Minden vidéken formálódik, sőt szinte minden dalolója változtat valamit rajta. Hozzátesz, elhagy belőle, szókincsének, emlékezőfképességének megfelelően. A kutatók megfigyelték, hogy azok a műköltői szövegek és dallamok is, amelyek beszivárogtak a nép körébe, idők folyamán átalakulnak a népi dallamok szerkezetéhez. Fölveszik a népi dallamok és szövegek nemes, tiszta formáit. A közösségi csiszolás a hitvány, selejtes termékekből is jobbat teremt. Sőt, nagy íróink alkotásaival is előfordul, hogy átesnek ilyen szebbítő folyamaton. Petőfinek, Czuczor Gergelynek több népdalszerű költeménye került a nép ajkára, s nem egy példánk van arra, hogy Petőfi versén is tudott úgy változtatni népünk, hogy egyszerűbbé, általánosabbá, szebbé vált a költemény.

10 (Találunk erre példát a most ismertetendő kéziratoskönyvben is.) A folklorizáció, a „közösség csiszoló munkáján" már átesett műdalok nagyon megnehezítik a kutató dolgát abban, hogy egy-egy nótaszöveg szerzőjét megállapítsa, vagy különválassza a népdaltól. Körültekintő filológiai munkára van szükség, hiszen egy-egy közösség dalkincse nagyon heterogén — s mint már említettük —-, különbség nélkül szerepel együtt a niagyarnóta a népdallal. Segítséget ilyenkor a dallam se ad, hiszen — kevés kivétellel — a dalnak csak a szö186