Mazányi Judit szerk.: Vajda Lajos Emlékmúzeum, Szentendre / katalógus (PMMI, Szentendre, 2008)

Út a nevén nevezhetetlenig. Vajda Lajos pályaképe

hétköznapokat idéző, a más művein is többször szereplő, tányéros csendéletet felülről agresszívan behatoló fűzfamotívum metszi keresztül, így a halottas kocsi kerekeit a művész sorskerékké formálja, ami által tragikus eseményeket sejtet. Ugyanez a fűzfamotívum a Kollázsfeszület fűzfával című képen (63) haloványan és békésen fekszik el a korpusz előtt a kép alján. A Rajzmontázs önarcképpel című művén (67) maga a tányéros csendélet is új értelmet hordoz, meghatározó része annak a mikrokozmosznak, mellyel a művész azonosulni tud és azonosulni akar. Vajda alkotási módjában egyszerre van jelen a tudatos építkezés és a keresés közbeni ösztönös, véletlen rátalálás. Sokszor elkészült rajzait vágta szét és maga helyezte az így keletkezett részeket új összefüggésekbe. Ez utal arra is, hogy a hagyományos értelemben vett autonóm mű megkérdőjeleződik számára, más értelmet nyer a befejezettség és befejezetlenség fogalma. Az 1937-es Szentendrei házak feszülettel című festménykollázsa (59) mindezeknek a törekvéseknek egyik összefoglaló darabja lett, és kiinduló alkotása lehetett volna a megálmodott stílusnak is. Ez a kollázs nemcsak a művészi életmű egyik korszakának kiemelkedő darabja, hanem a XX. századi magyar művészetnek is kiemelkedő alkotása. A világoskék háttérre ragasztva határozott, de az alkotó érzelmi rezdüléseinek nyomát is rögzítő kontúrokkal körvonalazott, eredeti összefüggéseikből kiragadott hétköznapi és szakrális látványelemek: kisvárosi házak, egy feszület, keresztbe rakott lábszárcsontok épülnek egybe. A reneszánsz doboztérnek és a gravitáció törvényének egyaránt ellentmondóan elhelyezett, érzékenyen modellált, de mégis síkban tartott motívumok együttese spirituális síkra tereli a jelentést. A kép mértani közepe és egyben egy centrifugális erő központja a két architektonikus részlet találkozási pontjában van. Közelében ott a mulandóságra, a halálra figyelmeztető lábszárcsont. Az artisztikusan indázó, barnás girland - mely egy szentendrei kútrózsáról származó részlet - kijelöl egy képzeletbeli mozgásirányt. Egy pillanat még, s a képi rend egyensúlyának kegyelmi állapota felbomlik, visszatarthatatlanul tovatűnik az időben. Széthullása magával rántja az emberléptékű, tradicionális világ színterét, a városka házait. A szigetmonostori temető egyik kőkeresztjére vésett Krisztusának sziluettjét másoló, széttárt karú figura keresztjét vesztve, egy ház elemein áttűnve, éppen most érkezve vagy tovaúszva lebeg a meghatározatlan térben. Mozdulata már nem pusztán a Megfeszítetté. Éppúgy kelti az egyszerű repülés, mint a körülötte lévő tárgyak megóvásának képzetét. Az alkotóelemek az irracionalitás, az álom, a gondolat, az emlékezet egymásba játszó logikája szerint, a belátás és nem a definitív megértés logikája szerint sűrűsödnek a képen. A stílussá érlelődés és mozgalommá válás lehetősége adott lett volna, hiszen Vajda és Korniss köré egyre több velük egykorú és fiatalabb művész gyűlt össze nyaranta Szentendrén. Közös volt bennük, hogy saját hangvételük kialakításánál már nem elsősorban Nagybányára figyeltek, hanem Vajdához és Kornisshoz hasonlóan elsősorban a korabeli európai fejleményeket tekintették kiindulásnak. Vajda törekvéseit azonban akkoriban még nem értették, és csak halála után döbbentek rá igazán életművének jelentőségére. Az 1930-as évek utolsó harmada azonban amúgy sem kedvezett a stílusteremtő szándékoknak a háborúra készülődő Európában. Vajda így kénytelen volt egy magányos úton továbbhaladni, melyet kietlen belső tájak, elembertelenedett álarcos és maszkos figurák kísértek. A változás jelei 1937-től rajzain is megfigyelhetők. A kifinomult, érzékeny kompozíciókon egyre gyakrabban tűnnek fel brutális hangsúlyokat hordozva vastag, érzéki formák. IV. terem A tudatos építkezés és a véletlen rátalálás, valamint a hagyományokat továbbörökítő, szimbolikus értékű illetve a hétköznapi tárgyak összjátékából 1935 és 1937 között létrejött művekben még benne rejlett a világ titokzatos törvényeinek átláthatóságába vetett hit. Ezt kísérte az az elképzelése, hogy a közösség számára e törvényekhez utat nyithat a művész. Ezek a remények azonban fokozatosan semmivé foszlottak. Vajda művei annyira más előfeltevésekből születtek, mint amelyek az akkori magyar művészetet meghatározták, hogy 12