Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – rézkarcok (PMMI – Szőnyi István Alapítvány, Szentendre – Zebegény, 2000)

Jegyzet

utolsó periódus sajnos nem teljesedhetett ki, pedig sok elképzeléssel, vázlattal érkezett haza Olaszországból és kiállításra készült az ottani munkákból, de az a tárlat életében már nem nyílt meg. Azt sem tudhatjuk pontosan, mikor vette elő újra a rézkarcoló tűt. Az biztos, hogy Itáliában néhány vázlatot tussal, tollal kifejezetten rézkarcai előkészítéseként rajzolt. Fellelhető az a néhány lemez és próbanyomat is, melyek a rajzokról ismerős ciprusokat, a fiumiccinói kikötőt, a tengerpartot ábrázolják. Az ötvenes évekből tudomásunk van még néhány rézlemezbe maratott önarcképről, portréról is. De ezeken kívül nem bukkantak föl jelentősebb munkák az 1936 utáni időből. Ezért okozott meglepetést az a két meglepően kiforrott stílusú monumentális lemez, melyeket eddig a Szőnyi Múzeum raktárában őriztek. Semmilyen Szőnviről szóló könyvben nem tettek róluk említést, sehol nem publikálták őket. Nem utalnak a valódi témára a leírókartonon olvasható címek sem: Gyász (123) és Baleset (122). A figyelem a rendszerváltás után terelődött Szőnyi e két karca felé, így derült fény a lapok valódi keletkezéstörténetére: arra, hogy az idős mester ezzel a két rézkarccal fejezte ki megrendülését az 1956-os forradalom véres történései hallatán. Szőnyi október 23-án Zcbegényben tartózkodott, ismerősök elbeszéléseiből jutott el hozzá az események híre. A drámai tudósítások hatására azonnal rajzolásba kezdett. Szénvázlatokkal készítette elő a karcokat. A Gyász kompozíciója a klasszikus pieta ábrázolások ikonográfiáját követi. Az utcai barikád előtt guggoló erőteljes női figura előtt, karjait széttárva fekszik egy halott fiatal fiú. A szereplők tömör, súlyos megfogalmazása éles kontrasztban áll a háttér légies, szinte csak jelzett formáival. Daumier munkásasszonyai juthatnak eszünkbe a gyászoló nő alakját szemlélve, őt is glóriaként veszi körül az ellenfény, ünnepivé avatva a szegényes környezetet. A másik lap a Baleset címet viseli, szinte elfedve a valódi témát. A kép kompozíciójánál a régi additív szerkesztéshez tért vissza. Az egymás után sorakozó erőteljes férfi szereplők fejük fölé emelve visznek egy halottat. Alakjuk a horizont fölé emelkedik. A hatalmas figurák teljesen kitöltik a kép terét. A monoton ritmus határozza meg a gyászmenet drámai alaphangját. Eredetileg a lap alsó szegélyén latin betűkkel a forradalom kitörésének dátuma volt olvasható: MCMLVI. X. 23. Néhány próbanyomaton még láthatók a számok, a lemezen ma már csak a számokat kísérő őszirózsa koszorú maradt meg. A két rézkarc mindenképp egyedülálló Szőnyi oeuvre-jében. Művészetében sohasem reagált konkrét politikai, történelmi eseményekre. Igyekezett kizárni az alkotásból a külvilág történéseit. Jól példázza ezt a Kerti pad születése a második világháború közepén. A legsötétebb időkben festette meg, talán legsugárzóbb képét. Németh Lajos jellemzése szerint is „ő fejezte ki legtisztábban a művészet sáncai mögé visszahúzódó szemlélődő attitűdöt, ő jutott el legkorábban a nagybányaiak tiszta festőiségéhez." /20/* Az sem véletlen, hogy éppen ezt a technikát használta a komor téma feldolgozására. Nagyon jól tudta, hogy a rézkarc szikár eszközei, a fekete fehér vonalak drámája, az önmagára kényszerített aszkézis jól megfelelnek akkori érzései kifejezésére. E két jelentős lap méltóképpen zárja nagyformátumú grafikai életművét. Azt mutatja, hogy meg tudott újulni, talán lett volna folytatás, hiszen „a rézmetsző alkotómunkája során újra és újra visszaveszi a lemezt, újra és újra vés és újra marat. A rézlemezt úgy munkálja meg, mint földműves a földjét, egészen addig, míg tökéletes formát nem kap, míg a fények és árnyak helyes eloszlása hibátlan összhangba nem simul. Habozás nélkül veszi kézbe még egyszer a fémlapot, hogy valamennyi alakját elhelyezze, hogy a sötét sarkokba is besüthessen a fény és szétszakadhassanak a fellegek." /21/* Szőnyi egész életében törekedett e végső állapot megközelítésére, és éppen utolsó kiállítására 12. OLASZ TENGERPART 1959 készülődve panaszkodott lányához írt levelében arról, hogy a művész már azelőtt elveszti oroszlánkörmeit, mielőtt teljes erejében megmutatkozhatott volna. Elete akkor szakadt félbe, amikor úgy tűnt, újra feltámadt benne a vágy arra, hogy visszatérjen a nagy figyelmet és gyakorlatot, sok lemondást, türelmet, és aszkézist igénylő ábrázolási technikához: a rézkarcoláshoz. Öt is ugyanaz a szenvedély hajtotta, mint e műfaj mindenkori művelőit: a szellemi jelenlét rögzítése, nyom hagyás, - jelen esetben a szó szoros értelmében - nyomat formájában. Marosi Ernő egyenesen a vallásos ereklyeként tisztelt lenyomatokhoz - (Veronika kendőjéhez, a torinói lepelhez) - hasonlítja a sokszorosító grafikusok szándékát. „Kreatív aktus az, amelynek invenció, capriccio vagy fantázia az elnevezése, s amelynek tartalma rendszerint mély üzenet, mint Dürer, Rembrandt, Goya, Gauguin", vagy akár Szőnyi István lapjain. /22/* Jegyzetek 1. Németh Lajos: Mai magyar grafika, Kiállítás az MNG-ben, 1968, Képzőművészeti Almanach 1. Corvina 2. Marosi Ernő : Az európai grafika hatszáz éve, Művészet, 1986/1 1.56. o. 3. Nagv Imre : Kétszáz rajz. Az előszót írta László Gvula, Kriterion Bukarest, 1973 4. Marcel Brion: Rembrandt élete. Bp., Corvina, 1976, 99.0. 5. 12 önarckép 1928, rézkarcokat tartalmazó mappa, Lvka Károly előszavával 6. Zwickl András: Szerepek - Szőnyi István fiatalkori önarcképei. A Szőnyi István Emlékmúzeum által a Szentendrei Képtárban, 1994-ben rendezett emlékkiállítás katalógusa, 15. o. 7. Szabó Júlia: A színvilág változásai Szőnvi tájképein, a Szőnvi István Emlékmúzeum által a Szentendrei Képtárban 1994-ben rendezett emlékkiállítás katalógusa, 25.0. 8. Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900-1925, Bp., Gondolat, 1990, 56. o. 9. Marcel Brion : Rembrandt élete, Bp., Corvina 1976 103.o. 10. Szőnyi István: Rézkarcok, P. Szűcs Julianna előszavával. Bp., Corvina 1978.3.0. 11. Pataky Dénes: Szőnyi, Bp., Corvina 1971. 14. o. 12. Szőnyi István: Rézkarcok, P Szűcs Julianna előszavával, Bp., Corvina 1978. 13. Szőnyi István az 1929-ben alakult Római Magyar Akadémia első ösztöndíjasai között járt Rómában, de három hónap után hazatért, nem lett "római iskolás". 14. Pilinszky János: A realizmus varázsa, Új forrás, 1983. 2.sz. 15. Werner Hofmann: Manet: Reggeli a műteremben, Bp., Corvina, 1987,61.0. 16. Werner Hofmann: Manet: Reggeli a műteremben, Bp., Corvina, 1987. 17. Alois Riegl: Das hollandische Gruppenportrat, Jahrbuch der kunsthistorischen Sammlungen des Allerhöchsten Kaiserhauses, XXIII, 1902,71

.0. 18. Werner Hofmann: Manet: Reggeli a műteremben. Bp., Corvina, 1987,63.0. 19. Varga Nándor Lajos: Adattár a magyar művészi grafikához. Rézkarcolók 1900-1936, Bp., 1937. A szerző kiadása 20. Németh Lajos: Modern magyar művészet. Bp., Corvina, 77.o. 21. Marcel Brion: Rembrandt élete, Bp., Corvina, 10.o. 22. Marosi Ernő: Az európai grafika hatszáz éve., Művészet 1986/11,53.0. 15