Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – rézkarcok (PMMI – Szőnyi István Alapítvány, Szentendre – Zebegény, 2000)
A korai évek aktos kompozíciói
A KORAI EVEK AKTOS KOMPOZÍCIÓI 7. ÖLTÖZKÖDÉS 1928 A fiatal Szőnvi sem kerülhette meg a „Nyolcak" vagy az „Aktivisták" örökségét. Hatottak rá Kernstok szikár aktjai és Uitz Béla „expresszív megfogalmazású, reneszánsz tanulságú, klasszikus elrendezésű" aktos kompozíciói. Nem múltak el nyom nélkül 1920-as, '2 l-es bécsi és berlini utazásainak élményei sem. Különösen Rembrandt meleg fénvbe öltöztetett asszony figurái és Hans von Marées „historizáló táj-kertjeinek aranvbarna földje, aranyzöld levelű fái," és ebben az idillikus környezetben megjelenő érzéki szépségű női alakok gyakoroltak rá mély benyomást. /7/* Bár később azt írta, Marées-t „elfelejtette", de a festőelőd emléke félreérthetetlenül jelen van sok aktos témájú festményének, rézkarcának arányaiban, hangulatában, szellemében. A húszas évek elején készült lapok, az Ölelkezők, Fürdőzők, A szerelem mítosza (42,14,6), valóságos leltárát mutatják azoknak a motívumoknak, melyeket később sohasem alkalmazott. A ruhátlan figurák szenvedélyesen, de személytelenül kavarognak a stilizált táj előtt. Mitologikus lények, angyalkák, szárnyas puttók lebegnek a meztelen testek fölött, szinte barokkos a lapok hangvétele. Érdemes összevetni ezeket a karcokat a kortársak, például Uitz Béla, vagy Kmetty János hasonló témájú grafikáival, meglepő a kompozíciók összecsengése. Kállai Ernő Uitz stílusának jellemzésére használta először a „szerkezetes naturalizmus" kifejezést. Értékelése szerint a magyar aktivizmus "Uitz művészetében érte el először heroikus delelőpontját és Szőnyi Istvánban békélt meg a nagybányai plein-air hagyományokkal. /8/* Ha ezt a megállapítást még nem is igazolják Szőnyi '20-as, '2 l-es aktos kompozíciói, de későbbi művei láttán már elgondolkodhatunk Kállai Ernő megállapításának előrelátó igazságán. Mindenképp az előbb elemzett, klasszicista hatást mutató, nagyszabású kompozíciókhoz kapcsolható az a számos tanulmányjellegű lap, mely ülő, álló női figurákat ábrázol drapériával vagy anélkül, a technika változatos lehetőségeit feszegetve. Közülük néhány gyöngyszemként ragyog ki, mint például a kemény metszésű, súlyos tömegeket hangsúlyozó, éles fény-árnyék kontrasztokat alkalmazó Háttal álló női akt 192 1 -bői (25), vagy az a két figurás kompozíció 1926-ból ( 26), mely láthatóan az uitzi monumentális hatás tanulságait használta föl, a szereplők ellentétes karakterére, testtartására, megjelenésük különbözőségére építve. Az utóbbi megoldást számos, ebből a korszakból származó táblaképén is megfigyelhetjük, legszemléletesebben talán a Hegytetőn című egészalakos, kettős önarcképén. Az 1922-re datálható Visszatekintő akt (15) az előzőek statikus súlyosságával ellentétben rendkívül dinamikus, szinte expresszív kompozíció. Ezt a diagonálisan elhelyezett figurán kívül a vonalak, foltok lendülete fokozza. Látszólagos kuszaságuk ellenére az átlós irányultságot erősítik, néhol a gesztus frissességével hatnak. Jóval későbbi, 1930-ból való fekvő női figurája (19) Ferenczy Károly Vörös hátteres női aktjára emlékeztet. A szereplő elhelyezkedése, a megmintázás gyöngédsége, a dekoratív ritmus a mesterre utalnak annak ellenére, hogy alapvető különbségek fedezhetők fel a két kompozíció között. Ferenczy fontos törekvése volt a női alakot élesen elválasztani a háttértől, ezzel a kontraszttal emelte ki a test szépségét, üdeségét. Szőnyi karcán az akt belesimul a háttér puha szövetébe, azzal egyenrangú szubsztrátumát a fény sűrűsödése, ritkulása határozza meg. Az 1928-ból való Öltözködés (7)' a lassan teljes fényében kibontakozó zebegényi korszakának elején született. A temperával való első kísérletekkel párhuzamosan rézkarcoló technikája is változott, itt is a festőibb, líraibb megoldások felé törekedett. A női figurát a szeretet, a személyesség melege vonja fénybe. A puha, fekete foltokká kuszálódott vonalhálóban, az elmosódott körvonalú, tétova alakokban, a kivillanó fehérekben már tetten érhető a tempera festményekről oly ismerős hangvétel. A két figura viszonyában van valami megfoghatatlan költőiség, alakjuk alig jelzett, elmosódó, de a mozdulatok beszédesek. A mindent átlényegítő líraiság emeli az akttanulmányok fölé a karcot. Zebegénvbe költözése után egyre kevesebbszer választotta témájául a ruhátlan emberi figurákat, legyenek azok elképzelt tájban, vagy belső térben. Figyelme egyre inkább az újonnan felfedezett vidékre, a Dunára és a folyót kísérő természeti látványosságokra irányult. Elemi erejű élmény volt számára a falura telepedés, nemcsak magánélete alakult át alapvetően, hanem festészetében is új utakat keresett. 6. SZERELEM MÍTOSZA 192 1 9
