Köpöczi Rózsa: A grafikus Szőnyi – rézkarcok (PMMI – Szőnyi István Alapítvány, Szentendre – Zebegény, 2000)

A rézkarc szerepe Szőnyi tájképstílusának kialakulásában

A Tél falun (16), a Domb alatti házak (22), a Behavazott falu (8) témája végtelenül egyszerű: egy nem túl meredek hegyoldal fákkal, házakkal. A látványt, az első benyomás frissességét megtartva úgy sikerült átalakítania, hogy értelmes formaként szerepelnek a táj erővonalai, a tektonikus alakzatok, mintha Cezanne vágyát próbálta volna ő is megvalósítani: rendet teremteni az impressziók tömegében. 1928-ban, a Zebegényi temetés születésének évében alkotta a Genthon István által „a legszebb magyar rézkarcnak" nevezett Behavazott falu-i. Itt már nem volt szüksége a fénynyalábok anyagszerű megfogalmazására. A csukott, sötét téli égbolt mintha nem is tudna fényt kibocsátani, a kép mégis sugárzik. A hegyek vonulatainak pompás ritmusába, a leheletfinom jelzésként odarajzolt fák sorai közé, melyek a távolba vezetik a tekintetet, a legtermészetesebben illeszkedik a falu. Nem borítja fel a kiegyensúlyozott harmóniát, nem a táj sebe, mint sok nagyváros, hanem gazdagítja a természet formáit. A súlyos, fekete égbolt ellenére is levegős, fénylő a kép. Sikerült visszaadnia a hó világító fehérségét, puhaságát. A csönd fogalmazódik itt meg, de nem a sivár téli magányosság, hanem a nyugalom, a várakozás csöndje. „Zsáner, tájkép, portré ilyen hermetikus tisztaságban később ritkán tér vissza grafikáin. Egvre gyakoribb lesz viszont az összetett programú lap, vagvis az olvan tájábrázolás, mely értelmét veszítené az ember jelenléte nélkül." - írta egy helyen P. Szűcs Julianna a Szőnyi rézkarcait tartalmazó, 1978-ban kiadott mappa előszavában. /10/* S valóban, a táj felfedezése mellett fontos volt számára az itt élő emberek életének megismerése is, bár végig kívülálló maradt, nem a modelljeinek választott falusi emberek közül származott, de kifejezte csodálatát nyugalmuk, a természettel való még romlatlan kapcsolatuk iránt. A Zebegényben töltött évek során ő is megteremtette a maga „kis világait", melyeket áthat a létezés elemi öröme, az egyszerű dolgok, történések csodálata. A RÉZKARC SZEREPE SZÖNYI TÁJKÉPSTÍLUSÁNAK KIALAKULÁSÁBAN 8. A BEHAVAZOTT FALU 1928 Érdemes megvizsgálni a festő tájhoz való viszonyulásának változásait a nagybányai indulás kevés ismert, de erőteljes vásznától a már Zebegényben született nagyformátumú, korszakos jelentőségű festményeinek, karcainak világáig. A legkorábbi táblaképeinek felfogása egyértelműen Nagybányához kapcsolható. Szabó Júlia egyenesen a „neósok" és Tihanyi expresszivitásával rokonítja Szőnyi ekkori stílusát, az érett expresszív naturalista tájkép jelentős képviselőjének tartja már 1918-1 9-ben a festőt. Éppen a fenti kijelentést támasztja alá az a rézkarcsorozat, melynek első lapjai 1921-22-re datálhatok. Valószínű, hogy a kecskeméti művésztelepen eltöltött rövid, de termékeny időszak szülöttei ezek a kompozíciók. Az alföldi táj alacsony horizontja fölé szélszaggatta vagy szálegyenesen álló fák lombkoronái magasodnak, a fények és árnyékok pengeélesen válnak el egymástól, s szinte minden képen égi tüneményként jelennek meg a nyalábokban aláhulló napsugarak. A kompozíciókon megjelenő falusi házak, emberek, állatok jelentéktelen szereplők a természet nagy történéseihez képest. (59,61,64,70,71) Óhatatlanul felidéződhetnek bennünk Rembrandt holland síkságot ábrázoló rézkarcai, főként a Három fa (4), ahogyan fenséges élőlényként állnak a fénylő sugarakkal szabdalt ég alatt. Bár Marcel Brion ezt a lapot Rembrandt legobjektívabb rézkarcai közé sorolja, következő elemzésében mégis arról beszél, hogy a „természetfeletti líra" hogyan hozza lendületbe a „tiszta objektivitást": "...a fény sugárzása, a fénvnek a sötétség fölött aratott gvőzelme, a belőle kibontakozó lángoló benső élet, a föld lelkét, a lélegzetét, szellemét hordozza." /9/* Szőnvinek már a kezdetektől megvolt a képessége a táj lényegének megragadására, és a lehető legegyszerűbb eszközökkel való ábrázolására. A kifejezés tömörsége, az atmoszférikus jelenségek érzéki megjelenítése legerőteljesebben ezeken a korai rézkarcokon figyelhető meg. Ebből az indulásból bontakozott ki a húszas évek végére az a jelentős tájképsorozat, melynek lapjai nemcsak Szőnyi művészetében tekinthetők fontos állomásnak, hanem a magyar grafikatörténet is legszebb fejezetei közé sorolja őket. 10