Ikvai Nándor (szerk.): Bél Mátyás Pest megyéről - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 10. (Szentendre, 1977)

I. rész - b) A megye lakói és kormányzata

tűk hasonló meghajtásával tisztelik meg az idősebbeket és ha valamivel egyetértenek, a kezüket a szakállukhoz, s ha nincs szakálluk, a mellükhöz tartván nyilvánítják hozzájárulásukat.

Az ételben nem tobzódnak, hanem könnyen elkészíthető hüvelyesekkel és hússal táplálkoznak. A húst darabokra vágva s megsózva fazékba dobják, adnak hozzá vereshagymát, köménymagot, vízben főzik, s ezt a fajta eledelt a legnagyobb élvezetnek tartják.

A böjt a legáltalánosabb dolog náluk. Az év alig egyharmad részében fogyasztanak húst, a többi időt a gazdagabb eledelektől való megtartóztatásban élik át. Kenyér, hüvelyesek, zöldség, amit többnyire bőséges olajban készítenek, ritkán hal, és ez is napon szárított és ecettel elkészítve, tojás és egyéb hitvány étel. Ezeket elégnek tartják a valamiképpen átvészelendő élethez. S bár igen szigorú erkölcsűek, a kereskedésben mégis ravaszsággal és csellel élnek. Vannak, akik egyenesen a zsidókkal teszik őket egy sorba. Azt mondhatom, hogy ez nem egészen így van. Mert jóllehet ismerik a saját előnyüket és nagy gondossággal képviselik az ügyüket, mégis a zsidók gátlástalanságát a nyereségcsinálásban ők maguk is elítélik. Talán szakmai féltékenységből.

6. § A nemesek

Azok közül a nemesek közül, akik valamikor a megyének tekintélyt szereztek, ma már csak kevesen élnek. Pedig talán szabad azt képzelni, hogyha valamelyik megye, akkor ez bővelkedett kiváló férfiakban. Mennél inkább kitűnt ugyanis valaki a nemességével és a vagyonával, annál inkább vágyott azt bebizonyítani a királynak, hogy az ő érdekében mindent kész elvállalni. A királyok iránt való készség nyilvánításából kifolyóan Budán és Pesten, s nem kevésbé a környékükön igen számos előkelő nemes telepedett le. Ezt világosan mutatják a váraknak és kastélyoknak szerte mutatkozó romjai. Annál könnyebb volt tehát a nemességtől kiüríteni a megyét, mennél nagyobb vadsággal dühöngött az ellenség a királyi székhely és a környéke ellen.

Az bizonyos, hogy az első csapást a nemességre az 1514-ben Székely György vezérletével az úgynevezett keresztesek parasztháborúja mérte ezen a vidéken. Világosan megírja Istvánffy (V. könyv, 67. old.) „Amit sokáig titkolt, most nyíltan kimutatta György aljas szándékát és a bűnös fegyvereikkel a nemesek ellen forduló parasztoknak engedélyt adott arra, hogy közülük ki-ki tetszése szerint a kegyetlenségnek és vadságnak minden eszközével léphessen fel és kirombolhassa magát. S késedelem nélkül Budán és Pesten és a külvárosok-38