G. Sin Edit: Szentendre 30 éve - Pest Megyei Múzeumi Füzetek 9. (Szentendre, 1975)
Szentendre felszabadulása
katonaság alkalmazottjai és 205 házicselédet tartanak nyilván az 1930-as népszámlálási adatok. A statisztika szerint tehát a Szentendrén élő kereső lakosságnak több mint egyharmada nincstelen proletár volt. Az egykor virágzó polgárváros 1930-as arculatához hozzátartoztak a hajnalonként térdig érő hóban, vagy őszi sárban csoportosan gyalogoló munkásasszonyok, akik a budakalászi Klinger-gyárban viszonylag nagy számban kaptak munkát. Igaz, a HÉV költségeire már nem futotta a munkabérükből, mégis szerencsésebbek voltak, mint a Szentendre főterén alkalmi munkára váró munkanélküliek népes tábora. A Duna-parti villákban élő helyi előkelőség és a hétvégeken megjelenő neves fővárosi politikusok és pénzemberek határozták meg Szentendre másik arculatát. E két véglet közti széles, színes skálán helyezkedtek el a szentendrei polgárok, kereskedők, kiskerttulajdonosok, hivatalnokok, értelmiségiek. Említésre méltó színfoltja volt a városnak az 1930-ban felépült laktanya. A két évig tartó építkezés a városlakók százai számára tudott munkát biztosítani. A későbbiek során a legénység élelmezése a helyi élelmiszerkereskedők és kerttulajdonosok számára jelentett biztos üzletet. A tekintélyes, köztiszteletben álló katonatisztek a város értelmiségi rétegei között is előkelő helyet foglaltak el. Elválaszthatatlanul hozzátartozott Szentendre életéhez az 1929 óta működő művésztelep lakóinak tevékenysége is. Sajátos színt adott a városnak a többnemzetiségű jelleg, az országos átlagnál is erősebb egyházi befolyás és a városka múltjából táplálkozó jellegzetes kispolgári szemlélet. Egy 1937-ben megjelent írás így összegzi a Szentendrén szerzett benyomásokat: „Nem tiszta és nem csábító a város, semmi sincs benne a nyugati kisvárosok pedantériájából és üde atmoszférájából, de erről sem a Kis-Duna, sem az emelkedő hegyek nem tehetnek: az ember és társadalom felelős érte.”5 A sokféle vagyoni és társadalmi helyzetű csoport hosszú ideig látszólag jól megfért egymás mellett. Az alapvető ellentéteket egy ideig háttérbe szorította a szentendrei „őslakosság” és a bevándorló „jöttmentek” ellentéte. Az 1930-as években azonban egyre nyíltabbá váló ellenségeskedés váltotta fel a látszatnyugalmat. A felszínen a sikkasztással, zsarolással, okirathamisítással tarkított botrányos polgármesterbukások tartották izgalomban a pletykára éhes helyi lakosságot. 14
