Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
VICZIAN ISTVÁN: ELETEM ES KOROM gonyt. Ott már egész csónak-flotta várta a hajót. Az utasok csónakokba szálltak. Egyikbe Harmatzy Loránddal mi is beültünk. Volt vagy harminc csónak, amelyeket a szűk barlangnyílás egymás után nyelt el. Jól be kellett húzni az embernek a fejét, hogy beférjen a lyukon. Szinte unheimlich 86 látvány volt a megtelt csónakok egymás utáni eltűnése. Mi a csapat végén haladtunk. Már az utolsóelőtti csónakot nyelte el a hegy. Már magunkban maradtunk. Behúztuk mi is a fejünket, s a következő pillanatban el voltunk nyelve mi is. Bent aztán nagy megnyugvással láttuk viszont összes utastársainkat, amint csónakjaikon a mindent kékre festő, tágas tündérbarlang vízén öszszevissza nyüzsögtek. A kék szín titka pedig, hogy a barlang víz feletti alacsony nyílása a víz alatt mélyen lenyúlik a tengerbe, s a barlang a vízen át kapja a világítását. Aztán vissza a hajóra, amely a sziget partján fekvő Capri nevű helységbe, illetve üdülőhelyre vitt minket. Ott egy vendéglő magas teraszán, egészen a víz partján ebédeltünk. Gyönyörű, verőfényes idő volt, csak Olaszországban tapasztalható ragyogó, fehér fény. Ebéd közben olasz énekesek gitár hangjai mellett kuplékat énekeltek. Minden tekintetben valóban hangulatos kirándulás volt. Ebéd után fölmentünk a hegyre, Anacapriba, s aztán a hajóval vissza a városba. Háromheti szabadságunk letelőben volt. Úti programmunknál úgy gondoltuk, hogy inkább a távolabbi helyeken töltünk több időt, mert a közelebbi helyeket máskor is könnyebben fölkereshetjük, így aztán Rómára már csak fél napunk maradt. Egész éjjel utaztunk és reggel 7 órakor értünk az örök városba. Kora délután pedig már kellett tovább utaznunk. Rómából tehát csak keveset láthattunk. De láttuk a Forum Romanumot, Angyalvárost, Pantheont stb.-t és a Vatikánban Szent Péter templomát. Megálltunk a világ legnagyobb, pompás templomának kapujában. Ott a bejáratnál szinte azt hinné az ember, hogy a templom nem is olyan túl nagy, mint amekkora a híre. Csak mikor megindul az ember a főoltár felé, menet közben észleli a templom óriási méreteit. A nagy képtárak megtekintésére nem maradt időnk. Este Anconában szálltunk magyar hajóra, amely Fiúméba, az akkor még magyar tengeri kikötőbe vitt minket. Egy év múlva (1905-ben) még nagyobb körutat tettem, éspedig akkor Nikolics Sándor és Vályi László barátaimmal. Ezúttal is Fiúméban ültünk hajóra, a magyar „Adria" társaság egyik hajójára. Tizennégy napig utaztunk ezen a hajón. Szicíliáig meg sem álltunk. Verőfényes tiszta időben hajónk egyenest az Etnának tartott. A tűzhányó hegyóriás teljes pompájában látszott és füstölgött. A part közvetlen közelé" félelmetes, ijesztő 58