Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM selő vagy szemfüles újságíró szóvá tenné, hogy az Széli-kormány és Gulner államtitkár még a XX. században is ilyen szabályrendeleteket hagynak jóvá. Gulner el is rendelte mindjárt, hogy az összes vármegyék összes szabályrendeleteit hivatalból azonnal át kell vizsgálni, és rámutatva minden egyes törvénytelen rendelkezésre, a vármegyéket azok kiküszöbölésére kell fölhívni. A nagy munka nyomban megindult, és abból már nekünk „fiataloknak" is jutott rész bőven. Az én kevéssel előbb visszavetett elintézési tervezeteim is rendeletekként mégiscsak lementek a vármegyékhez. 1902-ben miniszteri fogalmazóvá léptem elő. Ezért akkor már megengedhettem magamnak azt is, hogy szabadságomat (öt hetet) Tátrafüreden töltsem el, hol nagyon kellemes társaság verődött össze. A Tátrából számos kirándulást is tettem részint egyedül, részint társasággal. Éspedig nem csak a közvetlen környékre (Csorbái tó, Poprádi tó, az öt tó stb.), hanem meszszebbre is. így két ízben is voltam a dobsinai jégbarlangban, továbbá Késmárk, Igló, Lőcse városokban. Sőt kirándultunk a magyar határon túlra is. Nevezetesen a vadregényes Dunajec folyón lecsolnakáztunk a galíciai (jelenleg lengyelországi) Szczawnica fürdőhelyre, hol meg is háltunk. Ugyanebben az évben (1902) ősszel apámat váratlanul súlyos betegség lepte meg és szerencsétlen operáció következtében a budai Vöröskereszt-kórházban meghalt. Október 25-én volt az operáció, amelyre még teljes testi erejében utazott föl Pestre, és október 30-án hajnalban már vége volt. Nem engedte, hogy anyám is elkísérje. Anyám csak pár nappal az operáció után érkezett föl. Csak én voltam elejétől mindvégig betegágyánál. Apám élete végéig saját maga kezelte szelei gazdaságát. Elete vége felé már Kálmán öcsém is, mint diplomás gazdász, segédkezett neki. Még operációját is elhalasztotta egy nappal azért, hogy jelen lehessen azon a birtokhatár-megállapításon, amelyet az övével szomszédos „tangazdasági birtok" tulajdonosai kértek. Ezzel egyszersmind életét is meghosszabbította egy nappal. Apám halála családunkat új helyzet elé állította. A közel ezerholdas birtok fele részben anyámé volt. Azt ő továbbra is meg akarta magának tartani, a szelei lakóház és belső földek haszonélvezetével együtt. De az apai jusst egyébként korlátlanul a mi rendelkezésünkre bocsátotta. Akkor hatan voltunk testvérek. Bercit saját kívánságára pénzben elégítettük ki. A pénz neki, mint katonatisztnek kaucióra kellett, mert házasodni készült. Kálmánnak földben adtuk ki jussát, még pedig némi ráfizetés ellenében több földet adtunk neki, mint amennyi illette volna, hogy a sajátján külön gazdálkodhassék. A többi föld osztatlanban maradt, fele anyánké, s a másik fele három nőtestvéremé és az enyém. Ehhez azonban akkor ugyanolyan tulajdonarányban még további 100 holdat (régi birtokunkkal tőszomszédos, de már a farmosi határban fekvő földet) hozzávásároltunk. 54