Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

II. KÖRÜLTEKINTÉS A NAGYVILÁGBAN vármegyét, hogy az egész szabályrendeletet az új módosítással újból írják le és jóváhagyási záradékkal leendő ellátás végett küldjék föl a minisztériumba. Ily módon a szabályrendeletek egészét időnként új dátummal ismételten jóváhagyták anélkül, hogy újból ellenőrizték volna, nincs-e a szabályrendelet régi rendelkezéseiben is esetleg valami törvényellenesség. Szabályrendeleteket rám csak akkor szignáltak, mikor már csak a kiadóhivatalt kellett utasítani, hogy a szabályrendeletet záradékolja. S ez az utasítás a régi gyakorlat szerint blanketta kitöltésével történt. Én azonban úgy gondoltam, hogy az államtitkárt kompromittálnám, ha olyan szabályrendeletet íratnék vele újonnan alá, amelyben, ha a régi időkből eredően is, de törvénytelenség van. Tehát a megszokott blankettás elintézés végett rám szignált szabályrendeleteket elejétől végig átolvastam. Gyanúm nagyon is alaposnak bizonyult, s azért az ilyen ügyeket nem a szokásos blankettával intéztem el, hanem újabb leirattervezetben pontról-pontra fölsorolva a hibákat, a vármegyét a szabályrendelet újabb átdolgozására hívtam föl. Több ügydarabot intéztem el így és küldtem be revízióra az osztálytanácsoshoz. A tanácsos másnap hivatott és mogorván szólt: „Miket firkáltál itt össze? Még most sem tudod, hogyan kell az ilyen ügyeket elintézni?" Elmondtam aggályomat, de ő haragosan rámszólt: „Harminc éve így csinálják és Te akarsz itt újítani?" Nem illett feleselni, tehát összeszedtem visszavetett aktáimat és visszatértem szobámba. De nem siettem azokat elblankettázni. Nemsokára ismét rám szignáltak egy hasonló ügydarabot, Beszterce-Naszód megye szervezési szabályrendeletét. Igen vaskos füzetet megtöltő szabályrendelet volt ez. Nem tudtam megállni, hogy el ne olvassam. És ebben aztán már komikumszámba menő elavult rendelkezések is voltak, mert a szabályrendelet zöme még a helytartótanács korában készült, és azóta Isten tudja hányszor hagyták már jóvá friss dátummal. Legutóbb alig négy hónappal előbb, Gulner aláírásával. Bementem a tanácsoshoz. Bocsánatkérések közt mondtam, hogy én nem akarok okvetetlenkedni, de úgy érzem, hogy erre a szabályrendeletre mégis csak föl kell hívnom a figyelmét, mert ebben olyan képtelenségek vannak, amiket mégsem lehet másodszor is aláíratni Gulnerrel, mert még majd minket talál egyszer felelőssé tenni érte. A tanácsos szokott morózus hangján kérdezte: „Hát már meg micsoda képtelenségeket találtál?" Fölolvastam neki néhány szakaszt a szabályrendeletből, amelyek közül egyik például úgy rendelkezett, hogy az alispán az engedetlen vagy mulasztást elkövető vármegyei altiszteket nyolc napig terjedhető elzárással büntetheti. Erre már a tanácsos is észbekapott. Sietett az aktával Simontsitshoz, az pedig Gulnerhoz. Nagy volt az izgalom, mert könnyen elképzelhető volt, hogy micsoda országos botrány lenne abból, ha valamelyik ellenzéki képvi53