Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VII. FEJEZET Menekülés a hazából — Bolyongás Nagy-Németországban A hosszú vonat sokáig döcögött a soproni erősen lebombázott pályaudvar egyetlen valamennyire karbantartott sínpárján és tovább Ágfalván át a hitleri német birodalom felé. A trianoni határon túl egyelőre még a Trianonban elcsatolt, ún. Burgenland magyar falvain, Nagymartonon

381 és Savanyúkúton

382 át haladtunk, és délelőtt 10 óra után léptük át a Lajta folyót, a történelmi magyar határt, ki tudja, talán örökre. De a pillanatnyi, egyéb súlyos gondok, aggodalmak, a bizonytalanság és a bosszúságok, például hogy csaknem összes magunkkal hozott élelmiszerünk lemaradt a vonatról, ott maradt Sopronban szabad prédául, ami esetleg éhenhalásnak veszélyét idézhette föl, mindez együttvéve sokkal inkább lenyűgözte kedélyünket, semhogy átadhattuk volna magunkat ama tragédiánk teljes átérzésének, amit az ősi otthon elvesztése után magyar hazánk talán örök elhagyása, a földönfutás átka ránk nézve jelentett. Késő délután értünk Bécsújhelyre, hol a Sopronban tőlünk is naponként hallott bombázások nyoma erősen meglátszott a városon. Estig megközelítettük Badent, de sokáig nyílt pályán álltunk és ott hallgattuk Neunkirchen orosz légi bombázásának zaját. Ekkor az előző teljesen álmatlan éjszaka után engem elnyomott az álom, s azalatt vonatunk a neunkircheni légitámadás megszűntével tovább döcögött Bécsbe a Déli pályaudvarra. Március 30-án, nagypénteken Bécsben virradtunk meg. Vonatunkat a Déli pályaudvarról valahová Penzing vasúti állomás közelébe vontatták. S aztán még mozdonyunkat is kifogták vonatunk elől. Már Sopronban megszoktuk, hogy az amerikai repülők délelőtt mindig Bécset, illetve környékét bombázzák. Előrelátásból már délelőtt 10 órakor kiszállítottak minket vonatunkból, és annak egész közönsége elindult Penzing állomás épülete előtt elhaladva, mindenütt a vasút mentén, az alagút felé, amit a bécsiek óvóhelynek szoktak volt használni. Közel fél órát gyalogoltunk odáig. Útközben megszólalt a légi veszélyt jelző sziréna, majd a riadó is. Ezúttal orosz repülők bombázták Bécset. A város belső részein is estek bombák, de mint utólag hallottuk, nem sok kárt tettek. A mi vonatunkat sem bántották. Mi magunk pedig teljes biztonságban voltunk a zsúfolva megtelt alagútban. Délig tartott a riadó, s akkor visszatértünk vonatunkra. Ez ideig fogalmunk sem volt arról és nem is volt még eldöntve, hogy vonatunk hová visz minket, ahol letelepedhetünk. Menekülő közönségünk 381 Ma: Mattersburg. 382 Ma: Sauerbrunn. 292