Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VI. JÖN A TATAR érkező jelentésekből megtudtuk, hogy a Várkerület után a két pályaudvart és azok környékét bombázták. Szóval ismét a mi lakásunk táját. Ez a bombázás minden eddiginél érezhetően hevesebb és pusztítóbb volt. Az óvóhelyről keserű érzéssel távoztunk. Biztosra vettük mindenünk­nek pusztulását, amink még volt, lakásunknak, ruházatunknak, élelmiszer­készletünknek. Először is lakásunkra siettünk. Az Erzsébet utcában már bőven mutatkozott az üvegtörmelék. De igen szörnyű kép tárult elénk, mi­kor a Deák térhez értünk. A túlsó oldalon egész háztömb omlott össze. A Deák téren sietve jobbra fordultunk a saját lakásunk felé, s örömmel lát­tuk, hogy a vasúti pályaudvarnak szánt újabb bombaszőnyeg ezúttal nem ért a mi lakásunkig. A ház állt. Sőt legnagyobb csodálkozásunkra ezúttal még üvegkárunk sem volt. A légnyomás ugyan benyomta az ablakot borító pakundekli lapokat és az előszobára nyíló ajtó felülvilágító ablakának papí­ros-huzatát, de az ablaküvegek sértetlenek maradtak. Ez váratlan, kellemes meglepetés volt a kiállott izgalmak után. Az ablakok papírtakaróit nagyjából mindjárt rendbe is hoztam, hogy a hűvös szél ne fújjon be. Aztán ebédelni mentünk a Pannóniába. A Pannónia elég olcsón megúszta a mai bombatámadást, mert a valószí­nűleg neki szánt bombaszőnyeg eltolódott a Rét felé. Délután Vámos János országgyűlési képviselő társaságában bejártam a vá­ros leginkább sújtott részeit. A Mátyás király utcának a vasúti állomáshoz kö­zeli részében s a Csengery utcában a pusztulás 100 százalékos volt. Óriási bombatölcsérek tátongtak az úttesten és a romok között. A bombaszőnyeg ez­úttal egész pontosan a vasúti pályára és annak közvetlen környékére terült. Mikor a Csengery utcában jártunk, ott hirtelen pánik keletkezett. Az egyik riasztó sziréna ugyanis véletlenül megszólalt, mire a romokban kuta­tó katonák elkezdtek rohanni a város felé és magukkal ragadták a járó-kelő polgárságot is. Vámossal mi is a város felé indultunk, de a tévedés hamar ki­tudódott. Lakásunkon sötétség fogadott, mert a mai bombatámadás követ­keztében úgy a villany-, mint a gázszolgáltatás megakadt. A Várkerületet ért bombazápor több helyen napfényre hozta Sopron ódon városfalait, amiket a házak addig eltakartak. Március 14-én, mikor egyébként igen kellemes, ismerős társaságban egyhuzamban ismét öt óra hosszat ültünk az óvóhelyen, Kamenszky polgármester elmondta, hogy ne­ki nagy tervei vannak arra az esetre, ha a háború után is ő lesz a polgármes­ter. A várkerület romjainak helyét a nagy, de stíltalan Molnár-féle háztól kezdve észak felé ki fogják sajátítani, és ott a még emeletmagasságban meg­levő, régi várfalakat mind napfényre hozzák. Ez nemcsak nem érintené a Várkerület patinás voltát, de inkább még patinásabbá tenné. Kamenszky mindenesetre életrevaló gondolatot vetett föl, és örvendetes, ha a vezető tényezők a pusztulás közepette is a mikénti újjáéledésre gondolnak. 281

Next

/
Oldalképek
Tartalom