Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VI. JÖN A TATAR Február 5-én Tamásék (6-an) és Mátyásék (4-en) összes holmijukkal vonaton indultak útnak. Csak gépkocsijaik maradtak még vissza. A soproni déli pályaudvaron búcsúztunk tőlük. Egyelőre Bécsbe mentek, de teljesen bizonytalanul vágtak neki a nagy útnak, mert írásaik vannak ugyan, de szállás sehol sem várja őket. Családunkból ezután már csak négyen maradtunk Sopronban, mi ketten Margittal és Tóniék. Lakásunk ridegségén némileg enyhített az, hogy a városházán sikerült kieszközölnöm egy négyzetméter ablaküvegre utalványt, ami megoldotta lakásunk nappali világításának kérdését. Szerencsére saját kis vaskályhánk is, amelyet még az ősszel vásároltunk Sopronban, jól fűtötte szobánkat, s egyelőre elég tűzrevalónk is volt. Egyébként azonban helyzetünk Sopronba való visszatérésünk után is egyre nyugtalanítóbb lett. Folytonos riadók. Ezek idejét - visszatérésünk óta - rendszerint a megyeház pincéjében töltöttük. Ez volt az egész város legbiztosabb óvóhelye, mert az ódon vármegyeház az ősi várfalakon nyugszik s annak pincéjét a vastag várfalak és boltozatok veszik körül. Az országgyűlés tagjainak szabad bemenetele volt oda. Külön szakasz állott rendelkezésükre. Sok ismerőssel találkoztunk ott az ország minden részéből, főleg politikusokkal és magas állású közfunkcionáriusokkal. Oda járt Farkas Ákos budapesti polgármester, akiből Endre László az utolsó hónapokban hódmezővásárhelyi, tehát törvényhatósági polgármestert csinált. Mindennapos vendég volt ott Kamenszky Árpád soproni polgármester,

368 továbbá Jaross Andor volt belügyminiszter, szép, fiatal feleségével és fiával együtt, és sok mások. Az óvóhelyen időzés többnyire nyugodt beszélgetéssel telt el, mikor nem bombáztak. De két ízben izgalmas bombázást is átéltünk ott. Február 21-én már jókor reggel az első riadót a Pannónia szálló pincéjében töltöttük. De ez nem sokáig tartott. Délfelé újabb riadót fújtak. Ekkor már a megyeház pincéjébe mentünk. Jó ideig ott ültünk népes társaságban, mikor bombarobbanások rázkódtatták meg a megyeház erős boltíveken nyugvó épületét. Nyilvánvaló volt, hogy Sopront érte bombaszőnyegszerű támadás. Az egész támadás egyetlen hullámból állott és alig néhány másodpercig tartott. Az óvóhelyre, ahol a polgármester és az alispán is jelen voltak, hamar megérkezett a hivatalos jelentés, hogy a bombaszőnyeg a győr-soproni vasutat és környékét, tehát a mi Deák terünket is érte, és több ház összeomlott. A lefúvás után Margittal hazasiettünk. Már az Erzsébet utcában mutatkoztak betört ablakok, a Deák téren pedig összeomlott házak is. A mi ablakaink, amelyeket nemrégen üvegeztettünk be, ismét betörtek. De egyéb kárunk nem volt. Csupán még a villanyvezeték romlott el. E tényállás megál368 Kamenszky Árpád (szül.: 1891) ügyvéd, 1941 és 1945 között Sopron polgármestere 279