Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM más viszonyok közé kerülnek, igen jól használható tisztviselők lesznek, megfelelők a visszacsatolt vármegyék igényeinek, s a belügyminiszter intencióinak. E tekintetben nem is csalódtam bennük, mert miként csak hamar hallottam, (Biharban és Máramarosban) nagyon jól beváltak. Az áthelyezésekről szóló rendelet július 19-én (1943) érkezett le a megyéhez. A megyeházán igen nagy izgalmat keltett, annál inkább, mert még további áthelyezésektol féltek. (Nem lett több áthelyezés.) Az izgalom másnap is folytatódott. De az erélyesebb kormányhatósági intézkedéseknek meglett az a jó eredménye, hogy ezúttal renitencia nem mutatkozott. Az alispán is — legalább látszólag — jó képet vágott hozzá. Pedig saját titkárát, Takács Albertet is áthelyezték Máramarosba. A törvény az így áthelyezett tisztviselőknek megadta azt a jogot, hogy az áthelyezés helyett nyugdíjba mehessenek. De Takács Albertek azonnal elfoglalták új helyüket. Ettől kezdve az alispán, felsőbbségével szemben, egész rendesen viselkedett. A gerinces tisztviselőkkel szemben ugyan továbbra is engesztelhetetlen maradt. Gyenes főszolgabírónak például nem volt hajlandó megbocsátani, hogy annak idején az ő tilalma ellenére mert pályázni a budakörnyéki főszolgabírói állásra, és ok nélkül más címen fegyelmi eljárást rendelt el ellene. Ugyancsak ok nélkül egész sereg fegyelmi eljárást akasztott vitéz Farkas Ferenc tápióbicskei vezetőjegyző nyakába is, s ez utóbbit súlyosan el is marasztalta. De ezeket és más hasonló ártatlanul üldözötteket a fegyelmi választmány fölmentette a fegyelmi vétség vádja alól. Egyébként azonban az alispán ezidőtájban „kezes bárány" lett. A tisztviselők köréből állandóan azt hallottam, hogy minden intézkedése előtt tisztviselőitől aziránt érdeklődik, hogy a főispán hogyan gondolja vagy miként szeretné, és mindent úgy igyekszik tenni. A helyzet közöttünk annyira megjavult, hogy barátságos beszélgetésben ismét többször is szakítottam időt arra, hogy az alispánnal megkedveltessem a valódi önkormányzatot, amelyet sem főispán, sem alispán, sem referens tisztviselők „nem nyelnek el". A tisztviselők kezdeményezhetnek, sőt ezt kell is tenniök, de nem szabad sajnálniok az időt, hogy a bizottsági tagok az ügyeket előre megismerjék és törvényes joguknál fogva a határozatok hozatalában ne csak formailag, hanem tevőlegesen is részt vehessenek. „Látod, magyaráztam az alispánnak, tegnap itt volt nálam Budapest polgármestere. Itt a főispáni hivatalban referálta nekem a holnapi fővárosi közgyűlés egész tárgysorozatát és a fővárosi tanács arra vonatkozó javaslatait." Az alispán kérdőleg nézett reám. „Igen, — magyaráztam neki — mert a fővárosnak komoly önkormányzata van. A fővárosnál már régóta megvan a többségi pártunk (a MÉP-nek) a bizottsági tagcsoportja, amit én itt a megyénél szintén megcsináltam. Ennek a bizottsági tagcsoportnak a megyénél én vagyok az elnöke, a fővárosnál pedig a főpolgármester. 222