Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
V KORMÁNYZATI RENDSZEREM A VÁRMEGYE ÉLÉN lás Lukács miniszternél folyt, s azon mint hallgató magam is jelen voltam. Lukácsnak nem nagyon tetszett az eredeti elgondolás (a régi felsőházi tagok újból megválasztása), tehát az albizottság kissé megforgatta a neveket, mármár fölforgatta az egészet, de végül is rájöttek, hogy mégiscsak legjobb lesz az eredeti lista. így ez lett a Megyebizottsági Tagcsoport végső jelölése is. A választásnál minden egyes szavazólapon nagyon sok törlés történt. Emiatt az eredmény végleges megállapítása órák hosszat tartott. A végső eredmény azt mutatta, hogy a két csoport igen egyforma erős volt. Legtöbb szavazatot kapott Kolossváry Mihály 285 váci nagyprépost, akit mind a két csoport jelölt. А МЕР listájáról bejött további két régi felsőházi tag. Másik kettő alig pár szavazattal bukott. Viszont az alispáni listáról is a közös jelöltön kívül kevés szavazattöbbséggel szintén ketten jöttek be (egyik az alispán apja), de az első helyen jelölt Darányi professzor kibukott. Póttagként is mindkét listáról 2-2 jött be. így múlt el főispánságom első éve. Az évforduló számos ünnepein, tápiószelei csendes otthonomban sokat gondolkoztam, hogy érdemes volt-e nekem egy egész éven át csupa negatív munkával annyit törnöm magamat. Vízkereszt napján (1943. január 6-án) aztán ekként foglaltam össze az elmúlt év mérlegét. A nyilasság aláhanyatlott. Legfeljebb ún. „nyilaskodók" maradtak, akik velük született izgágaságban szenvednek, s akiknek igen kapóra jött az olyan magas állású, erőszakos hajlamú vezér, aminő közismerten Endre László. Az is kétségtelen, hogy az önkormányzati élet a vármegyénkben életre kelt, és a tisztviselői klikkel szemben a törvény, jog és igazság javára eredményeket ért el. Az alispáni nyílt önkény pedig megtört. Mindezek le nem kicsinyelhető eredmények voltak. Hogy erős ellenzék létezik, élén az alispánnal, ez magában véve nem lett volna baj. Hogy például az alispán másokat jelölt a felsőházi tagválasztásoknál, mint a mi pártunk, ez is jogos volt, és nem ártottak vele. Hogy az alispán tiltakozott Nagy-Budapestnek még a gondolata ellen is, formailag ez sem volt kifogásolható, és elvileg sem esett volna kifogás alá, ha tárgyilagosan kezdte volna ezt a kérdést és nem támadta volna ildomtalanul az ártatlan fővárost és nem presszionálta volna a peremközségeket, hogy saját érdekük és meggyőződésük ellenére foglaljanak állást. S ugyanez áll más hasonló akcióira is. A nagyobb bajt abban láttam, hogy alispán és a klikktisztviselők a minimális törvény- és jogismerettel sem rendelkeztek. De nem is tisztelték a törvényt és a jogot. Hivatali esküjökre rá sem hederítettek. Elöljáróiknak az 285 Kolossváry Mihály (szül.: 1867) pápai prelátus, váci nagyprépost, püspöki helynök, felsőházi tag, egyházmegyei főtanfelügyelő 213