Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM engedelmességet nyíltan megtagadni nem merték ugyan, de mindig készek voltak alattomban a törvény megkerülésére és a törvényes felsőbb utasítások kijátszására. Minden erélyes rendszabályozás ellenére is állandóan élt bennük az önkényeskedésre, sőt kegyetlenkedésre való hajlam. Egyévi tapasztalat után semmi reményem sem volt, hogy ezt a társaságot jobb meggyőződésre lehessen juttatni. Az új törvény értelmében ugyan a vármegyei tisztviselők áthelyezhetőkké lettek, de az alispán nem. Pedig ő volt a hangadó. Mindezeket mérlegelve arra a meggyőződésre jutottam, hogy Pestmegyében általános ügyviteli vizsgálatra van szükség, és annak eredményéhez képest a legszigorúbb rendcsinálásra. Semmi kétség nem lehetett, hogy a vizsgálat olyan eredményt produkálna, ami bőven elég ok lenne a klikk fölszámolására. Elég lehetne erre az a puszta tény is, hogy a vármegyét az alispán helyett az aljegyzők igazgatják, s ezek az alispántól arra is föl voltak hatalmazva, hogy az alispán nevét alája hamisítsák saját intézkedéseiknek, holott nekik a Vármegyei Ügyviteli Szabályok értelmében kiadványozási joguk sem lehetett. Igaz, hogy ügyviteli vizsgálatot saját főispáni hatáskörömben magam is foganatosíthattam volna. Sőt ezt évről-évre minden egyes hivatalban, a külsőkben is, (17 járásban és egy tucat városban) rendszeresen meg is kellett volna tennem. De ez oly rengeteg hivatalos teendőm mellett fizikai lehetetlenség volt. És ezúttal nem is egyszerű, sablonos vizsgálatra volna szükség, hanem olyanra, amit régi törvényes gyakorlat szerint nagyobb hiányok esetén a belügyminiszter külön vizsgálóbiztos útján szokott lefolytatni. Ez akkor Pestmegyében annál szükségesebb lett volna, mert a megyeházán egyre inkább suttogtak bizonyos panamákról, amelyeket a megyeházán állítólag olyan tanúsítványok kiállításával követtek el, amely tanúsítványok kellő, előzetes meggyőződés szerzése nélkül igazolták az illető egyének keresztény származását. Ezek az okmányok a fáma szerint az alispán nevében, de az ő tudta nélkül lettek kiadva. Az alispán csak utólag szerzett azokról tudomást, de a visszaéléseket ő is régóta leplezte, mert őt is nagy mulasztás terhelte. Mindezt látni és összetett kezekkel nézni, úgy éreztem, rám nézve is szégyenletes helyzet volna. Ezért elhatároztam, hogy előterjesztést teszek a belügyminiszterhez külön miniszteri biztos útján, általános ügyviteli vizsgálat tartására, és ha ez nem történik meg, levonom a konzekvenciát és lemondok főispáni állásomról. Másnap reggel Budapestre utaztam. A megyeházán a legsürgősebb teendők elintézése után siettem föl a belügyminisztériumba. Előbb Horváth Béla államtitkárral és Sótonyi miniszteri tanácsossal konferáltam. Elmondtam nekik az említett tapasztalataimat és elgondolásomat. 214