Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM ter volt az elnöke, előbb Karafiáth Jenő, 246 majd Homonnay Tivadar. 247 Ez az átalakulás több okból indokoltnak látszott, de voltak hátrányai is. Az így átalakult Keresztény Községi Párt életében mint a párt egyik társ­elnökének és elnöki tanácsa tagjának nekem is jutott némi szerep, s az azutá­ni időben úgy a községi párt értekezletén, valamint a fővárosi közgyűlésben és főleg a fővárosi közélelmezési bizottság ülésein, saját gazdaságomban szer­zett tapasztalataim alapján sokszor foglalkoztam a fővárosi piac kérdésével és hangoztattam a magyar gazdaközönség és a főváros fogyasztó közönsége közti érdekazonosságot s a kölcsönös megértés és összhang szükségét. A közélelmezési bizottság ülésein sokszor igazítottam helyre egyes fővá­rosi urak téves elképzeléseit a mezőgazdasági termelés viszonyairól és an­nak a budapesti piacra gyakorolt állítólag drágító hatásáról. Jellemző volt, hogy még a közélelmezési bizottságban elnöklő fővárosi tanácsnok is az 1938. évi területvisszacsatoláskor azt fejtegette, hogy a Csallóköz visszatéré­se meg fogja szüntetni a budapesti zöldségpiac drágaságát, mert több zöld­ségféle fog fölérkezni a fővárosba. E meglepő tájékozatlanság hallatára siettem megmagyarázni, hogy hi­szen nem áruhiány okozza a fővárosi piaci drágaságot, hanem egészen más. Hiszen addig is irtózatos mennyiségű piaci áru érkezett a központi nagyvá­sártelepre, ami ott az árubőség miatt eladhatatlan volt s ezért megromolva a Dunába került. A hoppon maradt gazdák zöldségtermésének többi része pedig fölhasználatlanul ott veszett a földjén, ahol termett. Ezt a kérdést igen nagy érdeklődés mellett a főváros közgyűlésén is ki­fejtettem és állításaimat saját szelei gazdaságom nagyvásártelepi bizomá­nyosokkal folytatott levelezésével bizonyítottam. Elmondtam, hogy minden évben, alig indul meg a sárgadinnye, uborka, zöldpaprika, cukorborsó stb. szállítása a nagyvásártelepre, a bizományosok máris táviratoznak, hogy az áru eladhatatlan, kérik a további szállítás be­szüntetését. S a többi termés ott vész a földeken. Példaként elmondtam, hogy egyszer, mikor táviratot kaptam a nagyvásártelepről, az uborka árának mázsánként 4 pengőre zuhanásáról, holott az odaszállítás 5 pengőbe került, nyomban fölutaztam Budapestre és ott személyesen győződtem meg, hogy a nagyvásártelepi 4 filléres uborkát a Központi Vásárcsarnokban kilogram­monként 14 fillérért árulták, a belvárosi élelmiszerüzletek kirakataiban pe­dig ugyanaz 43 fillérrel volt jelezve. Ebben rejlik a budapesti piaci drágaság valódi oka — tettem hozzá. — Nem az áruhiány az ok, nem a kínálat hiánya. A kínálat végtelen nagy. Az 246 Karafiáth Jenő (1883-1952) jogász, képviselő, főpolgármester, kultuszminiszter 247 Homonnay Tivadar (1888-1964) jogász, képviselő, 1942 és 1944 között Budapest főpolgár­mestere, a Magyar Úszó Szövetség elnöke 180

Next

/
Oldalképek
Tartalom