Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

ÍV. AZ ÉN POLITIKÁM A zsidók akkori állítólagos üldözéséről szóló vádakkal szemben 1924. október 24-én magam is keserű érzéssel kérdeztem a nemzetgyűlésen, hogy hol van hát az a sokat emlegetett „szegény, agyonsanyargatott székesfővárosi zsidóság", amelyet a „keresztény kurzus", ha valóban üldözött, legfeljebb „az autókba, palotákba, mulatóhelyekbe, sajtóba, börzébe, bankokba és mindenüvé, ahol hatalom, jólét és élvezet van", üldözhetett bele, mert ott, illetve azokban vannak ma is zavartalanul, hiszen ma már - tettem hozzá - „aki autóban ül, az vélelmeztetik róla, hogy zsidó; az ellenkezőt bizonyítani kell". Gömbös Gyula ebben az idő tájban lépett ki ötödmagával a Bethlenpártból és ellenzékbe ment.

234 De ott éveken át nagyon csendes volt. Később visszalépett az egységes pártba, és honvédelmi államtitkár, majd miniszter lett. Ekkor is csak azt tudták ellene fölhozni, és Sándor Pál

235 azért intézett dörgedelmes interpellációt miniszterelnökhöz, mert Gömbös honvédelmi miniszter valahol olyan jelentést tett, hogy az ún. vitézi rendnek csak keresztény ember lehet a tagja. Emiatt akarták megbuktatni Gömböst, mint honvédelmi minisztert. Ez is mutatja, hogy mit jelentett még abban a korban az „antiszemitizmus" szó, ha ebből a szempontból az említettnél terhelőbb adat nem akadt ellene. Lehet, hogy kissé antidemokratikus vagy a zsidókra sértő volt ez. De kétségkívül a zsidóság is túlérzékenykedett. Ezzel ellentétben például soha egyetlen protestáns embernek sem jutott eszébe kifogásolni, hogy „aranygyapjas rendbe" viszont protestánsok sem vehetők föl. A zsidóság önmaga ellen vétett, mikor efféle követelésekkel akarta megtörni a kereszténység némi tartózkodását, ahelyett, hogy tényekkel igyekezett volna bebizonyítani a tartózkodó bizalmatlanság jogosulatlan voltát. Mert e kérdéssel kapcsolatban a magyar kereszténységben általában élt az a fájó érzés, amit részemről 1926. április 29-én így fejeztem ki a nemzetgyűlésen: „Hazánkban, ha valamely erőtényező vagy védőbástya kialakult, azt a zsidóság minél előbb ellepi. A gőzmalmokat valamikor Széchenyi István alapította és ma a Bacherek herdálják el. A szabad sajtóért valamikor Petőfi Sándorok lelkesedtek és a sajtó ma nagyobb részében rágalomgyár. Az első magyar pénzintézetet Fáy András alapította, és hogyan állunk ma faji szempontból a bankokkal és általában a pénzpiaccal. Még a szabadkőműves páholyokat is valamikor a Kossuth Lajosok, Pulszky Ferencek, Klapkák, Türr Istvánok, Madách Imrék, Andrássy Gyulák, Rakovszky Istvánok stb. legnagyobb hazafiak töltötték meg, és legutóbb már Jászi Oszkárok, Purjesz 234 Gömbös több mint egy évvel korábban, 1923 nyarán hagyta ott a kormánypártot. 235 Sándor Pál (1860-1936) közgazdász, tőzsdetanácsos, ellenzéki képviselő, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület elnöke 173