Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM lem ellenállhatatlan vihara kitör nálunk is, hogy történelmi osztályuralmukhoz görcsösen ragaszkodó uraink hatalmát rombadöntse, Harcok, elmaradhatatlan bősz harcok következnek. A megszállt pozíciót meg kell tartanunk. [...] Erre a munkára, amely a közel jövőben vár reánk s amelyet odakünn kell megvívnunk, minden ember a fedélzetre!" Ugyanúgy lelkendezett a Demokrácia-páholy is az 1917. évről szólójelentésében: „Hadd említsem még föl - így szól a jelentés - az orosz forradalmat, amely határozottan az igazságos társadalmi és gazdasági viszonyok megteremtését tűzte ki feladatául és amely legjobb úton van, hogy ezt a feladatát meg is oldja. Hogy ezután mi lesz a következménye, ha a maradiság fellegvára helyén is a szabadság és igazság napja fog melegíteni, azt még elgondolni is gyönyörűség. [...] És hogy mennyi része van mindebben a szabadkőművességnek, hogy hányat a dicsőséges orosz forradalom vezetői közül neveltek a svájci és más páholyok, hányan kaptak inspirációt, tanítást testvérektől, ezt ne kutassuk." A Kazinczy-páholy sem adta alább a lelkendezést páholy-társainál, mikor 1917. évi jelentésükben ezeket írták: „A nagy világégésben egy páholy kis lángját ki látja? Látjuk mi, akik ápolgatjuk, hol elcsüggedve, hol fel-felbuzdulva, hol bízón, hol szárnyaszegetten, de magunkénak valljuk a lángot, mert ha nem is melegít, de világít, embert formál az emberből, mert ismerjük a törvényt, hogy lánggal gyújthatunk és kellő világosságot hozhatunk, ha megvan a Trockijok és Leninek bátorsága, hogy az előidézett tüzet uralni is tudjuk." Mikor Magyarországon is kitört a forradalom (1918. október 31.), akkor meg azért hevültek a páholyok. A soproni Széchenyi-páholy jelentésében olvashatjuk, hogy „a forradalom kitörése élénk visszhangra talált (náluk is) valamennyi testvér lelkében. Páholyuk már november 8-án (1918) egyhangúan állást foglalt a köztársasági forma mellett és annak tudatában, hogy a lelkek végleg fölszabadultak az eddig nyomasztólag ható rabbilincsek alól, örömmel üdvözölték az igazi demokratizmus hajnalát, amelynek kiküzdése állandóan programmja volt a magyar szabadkőművességnek." A nagyváradi Bihar-páholy ugyanekkori éves jelentésében ekként örvendezett: „Bennünket csak belső láz emésztett; rendszeres munkát nem végeztünk. És ebben a kétségbeejtő semmittevésben ért minket a magyar forradalom tisztító tüze. Elvesztettük a háborút, de győzött a jog, az igazság, a világosság s az eszmék, amelyekért erőnk megfeszítésével évtizedekig akartunk még küzdeni, valóra váltak. Győzött a forradalom." A budapesti Archimedes-páholy megjegyezte jelentésében, hogy az abban tömörült „testvérek" a világháború befejezését előidéző forradalom munkájából is kivették részüket, vagyis bizonyára a hadsereg fegyelmének megmérgezéséből és a fegyverek eldobásából. 138