Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
IV AZ ÉN POLITIKÁM Nagy Vince annak idején (1926-ban) újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy a helyettes államtitkári címet a népköztársaság érdekében tett szolgálatokért kaptam. De Nagy Vince egyetlen esetet sem jelölt meg azokból az állítólagos szolgálatokból. Nem is jelölhetett meg, mert ilyenek nem voltak. Tény az, hogy Nagy Vince engem soha sem hívatott magához, és én önként sem beszéltem vele sohasem. Azt pedig már említettem, hogy a gyámügyi főosztály élén abszolút politikamentes ügykört láttam el. Nagy Vincét, úgy látszik, alaposan félrevezették, ami a hozzá hasonló, alig három hónapig működő, laikus miniszterrel könnyen megeshetik. Mindezt elmondtam a parlament egyik ülésében, és ugyanakkor elmondtam azt is, hogy miként jutottam a Nagy Vince részéről ért „kitüntetéshez". Nevezetesen Nagy Vince a belügyminisztérium egyik fiatal tisztviselőjét, aki neki gyermekkori jó barátja volt, akarta nagy hirtelen magas pozícióba juttatni. Ez a fiatal tisztviselő a népköztársaság alig négyhónapi működése alatt segédtitkárból már osztálytanácsossá lépett elő, és ezt akarta Nagy Vince még miniszteri tanácsossá is kinevezni és egyszersmind a helyettes államtitkári címmel és jelleggel is fölruházni. Ez a fiatal tisztviselő hírem és tudtom nélkül, saját jól fölfogott érdekében maga kérte Nagy Vincét, hogy egyidejűen rajta kívül néhány rangidősb miniszteri tanácsosnak is adják meg a hasonló címet. így jutottam ahhoz én is, anélkül, hogy bármivel is szolgáltam volna a népköztársaságot, amivel soha sem rokonszenveztem. Mikor mindezt a parlament ülésén elmondtam, az ellenzék padsoraiból Hegymegi Kiss Pál képviselő 176 közbekiáltott: „Igaz, minden úgy történt, és ez a fiatal tisztviselő én voltam" (ti. Hegymegi Kiss). Ez így az országgyűlés naplójában is olvasható. Mindez azonban a szociáldemokrata és más szélsőbaloldali képviselőket és azok sajtóját legkevésbbé sem alterálta 177 abban, hogy azután is épp oly konokul szórják rég elcsépelt és sokszor megcáfolt rágalmaikat, mintha mi sem történt volna. Hasonló magatartást tanúsított a szabadkőműves sajtó is. A szabadkőműves ,Világ" című napilap ugyanezen idő tájban már két cikkben is rágalmazott engem. Szintén állítólagos „forradalmi államtitkárságomat" emlegetve, mert abban a téves hitben volt, hogy akciót folytatok a kormánypártban a numerus clausus törvényének további fenntartása érdekében, vagy még valószínűbben azért, hogy elrettentsen ilyen akció esetleges indításától. Nem voltam hajlandó a destrukció ilyen mesterkedésének beugrani és válaszra sem méltattam ellenségeimnek ezt a heccelődését. A ,Világ" erre vérszemet kapott és 1925. december 15-iki számában már példátlan vakmerőséggel efféléket írt: „Egyik aktualitás az egységes párt fajvédőinek mozgolódása a nu176 Hegymegi Kiss Pál (1885-1950) ellenzéki politikus, ügyvéd, országgyűlési képviselő 177 befolyásolta 127
