Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM Kaptam az alkalmon és akkor személyes megtámadtatás címén másfél órás hosszú beszédben elmondtam a szociáldemokratáktól és „kapcsolt" barátaiktól oly sokat emlegetett mozi-kérdés egész historikumát. Elmondtam, hogy közvetlenül a proletárdiktatúra után, mikor a magyar állam olyan nagy pénzzavarokkal küzdött, hogy még a hadirokkantak jogos illetményeit sem tudták kiszolgáltatni, viszont a moziengedélyek korszerű szabályozása halaszthatatlanná vált, akkor készült a belügyminisztériumban az ún. mozirendelet. Ebben a szociális és emberbaráti érzéstől áthatva azt is kimondták, hogy ezentúl moziengedélyt legfőképpen csak hadirokkantak, -özvegyek és -árvák kaphatnak. Ennek a rendeletnek az elkészítésében és kiadásában semmi részem sem volt, sőt még csak nem is tudtam róla, hogy az készül. Ez a rendelet már ki volt adva, mikor a belügyminisztériumban a rendőri és közbiztonsági ügycsoport élére kerültem, és így csak a rendelet végrehajtása, vagyis az engedélyek kiosztása lett az én feladatom, amit természetesen a miniszter nevében és felhatalmazásával végeztem. A moziengedélyeket azelőtt mindig csak négyhónapi hatállyal adták. Ennél fogva közben az összes moziengedélyek lejártak, és ezután már legfőképpen csak hadirokkantaknak (stb.) volt adható. Az 1924. július 3-i fölszólalásomban egyenként soroltam föl, éspedig a nemzetgyűlés túlnyomó nagy többségének állandó, élénk helyeslése közben a circa 90 fővárosi mozi összes új engedélyeseit, a háborúban megvakult őrmester, mindkét lábát vesztett főhadnagy stb.-ekét, úgyhogy a nagy többség elismerte a szociális érzéstől sugalt rendelet kifogástalan végrehajtását. De az iránt sem hagytam fenn kétséget, hogy a rendelet végrehajtásánál sem rekvirálás, még kevésbé kommunizálás nem történt. Senki jogsérelmet nem szenvedett, mert mindössze az történt, hogy a régi rendelet értelmében lejárt engedélyek nagy részben nem lettek megújítva. De a mozik továbbra is magántulajdont képeztek. A régi engedélyes magántulajdona sem szenvedett sérelmet, mert ami a moziban neki saját tulajdona volt (berendezés tárgyak stb.), azzal továbbra is szabadon rendelkezett. Nem volt köteles azokat átadni sem utódjának, sem senki másnak. Hogy a mozirendelet végrehajtása jogi szempontból is mennyire korrekt volt, 1928. március 9-i fölszólalásomban hivatkoztam Vázsonyi Vilmosra,

175 aki a nemzetgyűlés színe előtt maga is elismerte, hogy az jogilag rendben van. Igaz, hogy Vázsonyi Vilmos ehhez azt is hozzátette: „más kérdés, hogy szép dolog volt-e a régi engedélyesekkel szemben követett eljárás". Erre hivatkozással egyik későbbi fölszólalásomban (1930. március 20-án) azt mondtam, hogy jogi és szociális szempontból már kimutattam a mozirendelet korrekt végrehajtását, de tekintettel Vázsonyi megjegyzésére, kész vagyok szépészeti szem175 Vázsonyi Vilmos (1868-1926) liberális demokrata politikus, korábbi igazságügy-miniszter 124