Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ ÉN POLITIKÁM Ekkor ismét kitört a vihar. A jobboldal fölháborodva méltatlankodott. Az ellenzék már nem tagadott, csak nagy lármát csapott. De akadt olyan szociáldemokrata is (Propper Sándor), 158 aki azt kiáltotta közben, hogy „vállaljuk ma is", ti. a kiáltvány tartalmát. E jelenet hatása alatt e szavakkal fejeztem be beszédemet. „Ez a párt, (ti. a szociáldemokrata) mikor most kitudódott ez az irat, ahelyett, hogy azt mondaná: ezzel az irattal megtagadunk minden közösséget, nekünk nincs benne részünk, kikutatjuk a tettest és átadjuk az igazságszolgáltatásnak (zaj és ellentmondások a szélsőbaloldalon), ehelyett mint e látvány mutatja, szolidaritást vállal ezzel a vérszagú irattal. Jól meg kell fontolnunk, hogy ennek a pártnak lehet-e helye a székesfőváros közgyűlésében." Beszédemet, miként a nemzetgyűlési napló megállapítja, „élénk taps követte a jobboldalon és a középen, és nagy zaj a szélsőbaloldalon". A szociáldemokrata képviselők szerettek mindig úgy viselkedni, mintha egye­dül ők volnának hivatva a munkások érdekeit képviselni, és mintha a kormány és általában a keresztény-nemzeti gondolat hívei (miként ők nevezték: „a kur­zus") elnyomnák a munkásság és általában a nép szabadságjogait. A parla­mentben és mindenütt a nyilvánosság előtt a szabadságjogokért kiáltoztak. Ezt a vádat is visszafordítottam ellenük. 1925. november 12-én a költ­ségvetési vita során hosszú beszédben foglalkoztam ezzel a kérdéssel. 159 „Az előttem szólott Szeder Ferenc 160 képviselőtársam - kezdtem beszédemet ­kijelentette, és ugyanezt hangoztatták csaknem az összes fölszólalt szociál­demokrata képviselő urak, hogy Magyarországon nincsen közszabadság, il­letve nem tisztelik mások szabadságjogait. Nekem nem volt szándékom föl­szólalni a költségvetési vitában, de lehetetlen nem válaszolnom azokra a képtelen vádakra, amelyekkel a kérdésben a szociáldemokrata képviselő urak minket, a többségi pártot illettek. Mivel pedig a közszabadságok hiá­nyáról legnagyobb elokvenciával 161 talán Rothenstein Móric 162 képviselő úr szólott (Derültség a jobboldalon), legcélszerűbbnek tartom, ha észrevétele­im megtételénél az ő beszéde fonalát követem. (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr azt mondta, hogy nálunk nincsen sajtószabadság, nin­csen egyesülési jog, nincs munkaszabadság és így tovább. Nézzük ezeket a kérdéseket egyenként. Nálunk nincsen sajtószabadság? Én a képviselő urat ebben a kérdésben nem követem semmiféle elméleti vitába, (zaj) mert ab­158 Propper Sándor (1877-1956) szociáldemokrata politikus, képviselő 159 NN 1922-27, XXXVI. kötet. 160 Szeder Ferenc (1881-1952) földmunkás, majd tisztviselő, szociáldemokrata politikus 161 ékesszólással 162 Rothenstein Móric (1864-1937) nyomdász, szerkesztő, szociáldemokrata képviselő 107

Next

/
Oldalképek
Tartalom