Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)
Néprajz - Repiszky Tamás: Egy kis dorombológia
vezett szerszámocska minden leánynak, menyecskének meg volt s a vasárnap délutáni szórakozásuknak később is ez a dorombolás adta legszebb zamatát. Egyik-másik menyecske szinte művésze volt a doromb használatának... " A hangszer egykori országos elterjedtségét a régészeti lelőhelyek mellett tájszótáraink is alátámasztják. Az Új Magyar Tájszótár többek között jelzi előfordulását Felsőszentmihályon, a Gyergyóvidékén, Kőrösjánosfalván, Nagyszalontán stb. 94 A magyar néprajzi tájak közül leggyakrabban ma Moldvában találkozhatunk vele. A moldvai csángók közül csak egy férfiember játszott saját gyermekkori dorombján, a többiek - nagyrészt nők - Kallós gyűjtőútjain ajándékozott példányokon muzsikálnak. 95 Dorombművészek és teoretikusok A doromb első teoretikusa 96 Sebastianus Virdungvolt 151 l-ben megjelent művével (Musica getutscht). Őt követte Michael Praetorius (Syntagma musicum II), majd a francia zenetudós, Marin Mersenne (1588-1648) nevét érdemes megemlíteni, aki két művében is foglalkozik a hangszerrel, az 1648-ban megjelent Harmonicorum libri XII-ben és az 1638-as Harmonie Universelle-ban. A másik korai, szintén francia tudós, Pierre Trichet, 1640 körül megjelent művében olvashatunk hangszerünkről, melynek első, igazi „szép hajnala" az egykori Monarchia nyugati felében volt - igaz csak egy rövid ideig, amikor nemcsak az osztrák ifjak leánycsábító kelléke és nemcsak a falusiak, a gyermekek és az asszonyok „mihaszna" hangszere lehetett. Christoph Willibald Gluck már gyermekként dorombon játszott, Bruno Glaztl (1721-1773) melki bencés páter 1764 -ben II. József részére dorombkoncertet adott a székesegyházban. Glatzel 97 koncertjének hatására a mai napig a legnevesebb dorombvirtuóz Beethoven egykori tanára, Johann Georg Albrechtsberger inspirálódon a legjobban, aki 1770 körül tíz dorombkoncertet komponált. A Közép-Európában beköszöntött „doromb-hajnallal" majdnem egy időben volt egy különleges, álarcos bállal egybekötött lakodalom is, melynek kellékeit maga I. Péter cár állította össze. A titkos cári tanácsnok „Narrenhochzeit"-jén, a „Sutowskaja"-lakodalmon több népi hangszer mellett 7 doromb is megszólalt 98 . Albrechtsbergert követte az a Franz de Paula Koch 99 , aki eredetileg könyvkötő volt, majd besorozták porosz katonának, de hamarosan felmentették és főállású dorombmuzsikusként foglalkoztatták. Koncertezett a Breslau-i kormányzó előtt és a berlini királyi udvarban , zenélt Prágában is, egy alkalommal Goethe is meghallgatta. A hangszertörténet egyik méltánytalanul elfelejtett egyénisége Joseph Shepfleitner 100 176l-ben született Zell am Seeben és másfél évtizedig volt a seebensteini vár „Kastellánja" és dorombosa. A doromb szerelmesei közül megemlítendő még többek közt a tübingiai jogász, diplomata és újságíró Christoph Karl Lölle (1781-1848), a brüsszeli táncmester Joseph Mattau (1788-1867) a költő Eduard Mörike (1804-1875), az 1830ban született doromboló pap August Zuckerriegel (R.Plate, 1992 és R.Henning 1982). A doromb elsőrangú teoretikusa, Heinrich Scheibler 101 (1777-1838) krefeldi kereskedő volt, aki egy olyan „zenegépet" talált ki, amelyen egyszerre 3-4-5 dorombot lehetett megszólaltatni és ezt az új hangszínkeltő hangszert „Aura"-nak nevezte el és ennek köszönhetően - főleg német nyelvterületen - hosszú évtizedekig sok helyen így nevezték általánosan a dorombot. A hangszer legnevesebb megszólaltatója Fr. Kunnert volt Csehországból, aki egész Németországban és Bécsben 16 hangszerbemutató előadást tartott 1821 és 30 között. Kunnert lett a tanítómestere Kari Eulensteinnek, aki 1827-ben Londonba költözött és sikeres pályát futott be. 1840-ben jelent meg az első önálló könyv a dorombról, melynek szerzője Wilhelm Ludwig Schmidt volt. A „Die 117
