Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Néprajz - Sz. Tóth Judit: A budakalászi római katolikus plébánia anyakönyveinek néprajzi vonatkozásai

roi a keresztelési anyakönyv ad - nyilván nem teljes - képet. 1910-ig mindössze két esetről tudunk. Az egyház által nem törvényesített kapcsolatból született gyermekeket megkereszteli a plébános, de bejegyzi róluk, hogy „össze van állva" (1890), „vad házasságban él" (1891). A házasultak anyakönyve I. kötet 1846. nov. 18. -1894. júl. 31-ig, II. kötet 1895. aug. 1. 1938. dec. 31-ig, III. kötet 1939-tól napjainkig. A legtöbb esketés január, február hónapban és ősszel volt, de nem kizárólagosan. Böjtben nem házasodtak, de azt követően májusban viszonylag többen, s a nyári hónapokban is esküdtek néhányan. A házasulandók életkoráról a következőket lehet megtudni. Túl fiatal korban nem kötöttek házasságot. A kezdeti években 1846-51-ig fordul elő, hogy a menyasszony 18-19 éves, egy esetben 17, s egyetlen vőlegény nősül húsz év alatt, 18 éves korában. Később ez egyszer sem fordul elő. A leányok húsz éves koruk után mennek férjhez, 21-26(27) évesen. (Csak 1908-tól vannak újra 18-19 éves menyasszonyok!) Oka lehet ennek, hogy itt - és a környékbeli sváb falvakban a lányok pár évig szolgálni mentek. A vőlegények életkora 25-28 év, a nemek között nincs nagy korkülönbség. Az anyakönyvek közvetett bizonyítékai a falu történéseinek, szólnak például az itt élőket sújtó járványokról, természeti csapásokról. Kalász ínséges esztendei a vidéket elérő 1836. évi kolerajárványt, majd az 1838-as dunai árvizet követően 1851-ig tartottak. A környező falukból vannak adatok az 1836-os kolera áldozatairól, Kalászról eddig ilyen nem ismeretes. A házasultak anyakönyvét kinyitva az első feltűnő dolog volt, hogy milyen sok az özvegy. 1847-ben 16 házasságkötésből 11 esetben az egyik fél özvegy volt. 1848-ban 6 házasságkötésből 2 esetben az egyik fél özvegy volt. 1849-ben 13 házasságkötésből 7 esetben az egyik fél, 5 esetben mindkettő özvegy volt. 1850-ben 11 házasságkötésből 4 esetben az egyik fél, 2 esetben mindkettő özvegy volt. Az anyakönyv első lapjai a járvány idején özvegyen maradt emberek újabb családalapításáról, új életkezdéséről szólnak. A házassági anyakönyvek gazdag források a népesség eredetére és összetételére nézve. Mivel följegyezték a házasulandók szüleinek „társadalmi állását", foglalkozását, képet kapunk a falu egy generációval, mintegy húsz évvel idősebb lakosságáról is. Kezdettől bejegyezték a plébánosok a parasztemberek társadalmi státuszát, jól követhető a jobbágy, telkes jobbágy, zsellér, földműves stb. terminológia változása. A mesteremberek foglalkozását szintén megtaláljuk bennük, tehát tudható, hogy adott időszakban milyen iparosok éltek és dolgoztak a faluban, olyakor azt is, honnan települtek ide. Pl. 1850-ben két csizmadia házasodott be a faluba, mindketten fiatal özvegyeket vettek feleségül: „Neltz János Sólymáról csizmadia" és „Kozma Antal csizmadia mesterember Ó Budáról". A más falubeliek házasságkötéséhez szükség volt az elbocsátó plébánia okmányára is, az erre való hivatkozás a megjegyzés rovatban a fiatalok keresztelési (születési) helyét, olykor még a házasságot megelőző szolgálat helyét is rögzíti. Ez utóbbi gyakorta a foglalkozás rovatban szerepel: piszkéről szolgált Ürömben", „Szomóról való Vörösváron szolgált" - írja a plébános a Kalászon házasságot kötött leányról, legényről (1847). A lányok nagy része - nyilván a stafírung megszerzése céljából - 22-26 éves koráig szolgált. Megfigyelésem szerint nem a saját falujában, és nem is Budán, hanem a környező sváb településeken, Ürömben, Békásmegyeren, Vörösváron, Borosjenőn, s ugyancsak innen jöttek a lányok Kalászra is. (A főváros csak a századforduló táján lesz vonzó hely.) A lányoknál kisebb számban szolgáltak legények is ugyanezen helyeken. Összekapcsolta ezeket a településeket az azonos nemzetiség, a rokoni kapcsolatok, s búcsúk, bálok alkalmával is ide látogattak szívesen. A fiatalok 179