Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Régészet - Ottományi Katalin: Későrómai kerámiagyártás a Dunakanyarban

korsó, besimított motívumokkal, melyek általános divatként terjedtek el a Duna medencében. A barbár népek által hozott új formák és díszítések közül főleg azok honosodtak meg, melyek a helyi ízlésnek is megfeleltek. Többségük az őslakosság helyi kerámiájában is meg volt ld. besimítás, galléros korsó, bikónikus edény stb., csak évszázadokig háttérbe szorult a római ízlésű edények mögött. A 4. század második felének, végének kerámia művessége tehát így alakult ki, egyrészt a sok kis helyi műhelyben újra feléledő helyi hagyományok és technikák valamint a szomszédos Barbaricumból ill. keletről jött hatások keveredéséből. E kerámiaművességre négy fő edénycsoport jellemző: a mázas kerámia, a simított felületű ill. besimított díszítésű kerámia, a korongolt, kavicsos anyagú házi kerámia és a kézzel formált edények. Az 5. században tovább változott a helyzet. Lassan eltűnik a Duna elválasztó szerepe. Hasonló kerámiafajták lépnek fel mind a két oldalon, legfeljebb a Barbaricumban több a kézzel formált, míg a volt provinciák területén több a mázas és házi kerámia. A szokásos római formák száma az 5. század folyamán egyre csökken, akárcsak a mázas kerámiáé. Az 5. század közepéig követhetjük nyomon e kerámiafajta gyártását. A század második felétől egyes formák és technikák kizárólagos szerepre tesznek szert pl. a besimított kerámián belül a bikónikus edények és a rácsmintás díszítés túlsúlya egyre nő. A század végi - 6. század eleji műhelyek már kizárólag ilyeneket gyártanak. A Dunakanyarban, mivel itt húzódott Pannónia leginkább megerődített limesszakasza a 4. század második felében, főleg katonai fazekasságról beszélhetünk.

2 A különböző táborokban, kiserődökben, őrtornyokban található műhelyek nemcsak a katonák, hanem a tábor körül lakó civilek számára is készítettek kerámiát. Ez a civil lakosság, mely egyre inkább csak a katonák családtagjaira szúkült le, a század vége felé felhagyta a táboron kívüli telepeit és beköltözött a biztonságos, védett falak mögé. Több helyen bizonyítható, hogy a korábbi telepek helyén temetők létesülnek. A táborokon belül pedig, főleg a táborfalak mentén új lakóházak épülnek. A helyi fazekasoknak tehát nemcsak a katonák igényeit kellett termékeivel kielégíteni, de családtagjaikat is el kellett látni főző és tálaló edényekkel. Egy fazekasműhely ott jön létre, ahol megfelelő feltételek vannak a működéséhez. így pl. a keresletet és értékesítési lehetőségeket a katonaság biztosította itt a Dunakanyarban. Ugyancsak adva voltak itt az agyagbányák, a tüzelőanyag és a víz is. Legfőbb bizonyíték egy fazekasműhely létezésére a kemence feltárása. Ahol ez nem került elő, ott a formatálak, pecsétlő, negatívok ill. a rontott darabok bizonyítják a műhely meglétét. Esetleg egy sajátos kerámiacsoport, mely csak szűk területen terjedt el, szintén utalhat egy közeli műhelyre. A Dunakanyarban három helyről ismerünk a késő római korban fazekasműhelyt: Leányfaluról, Pilismaróiról és Tokodról. Közülük két helyen, Pilismarót-Malompatakon és Tokodon a kemence is előkerült, Leányfalun viszont csak a rontott darabok és a sajátos, csak erre a műhelyre jellemző formák ill. díszítések bizonyítják a műhely létezését. Pilismaróton a tábor területén (Castra ad Herculem) is feltételezhető egy mázas kerámiát gyártó műhely, melynek leletanyaga ma már sajnos nem azonosítható. (Tüzelőgödör, felhólyagzott mázú cserepek, ólomdarabkák kerültek innen elő).3 A továbbiakban Pilismaróiról csak a Malompataki kiserőd két fazekas kemencéjének anyagát ismertetjük. kPilismarót-Malompataki két fazekas kemence, egy, már a római foglalás előtt is általános, kelta kemence típus továbbfejlesztett római változata.4 A pannóniai kerámiatermelés alapja a ké26