Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Néprajz - Korkes Zsuzsa: Non-verbális kommunikáció a párválasztás és a lakodalom szokásrendszerében

Korkes Zsuzsa Non-verbális kommunikáció a párválasztás és a lakodalom szokásrendszerében A néprajztudomány több évtizede foglalkozik a jel tudományával. Különösen az 1970-80-as években jelentek meg tanulmányok e témakörben és jó néhány kutató elemezte a paraszti közösségek különböző megnyilvánulási formáit a szemiotika, szemantika eszközeivel. Gráfik Imre szavait idézve „A hagyományos, népi-paraszti kultúrában fontos szerepe volt mindazon megnyilatkozási formáknak, kifejezési módoknak, melyeket mai fogalmainkkal élve, gyűjtő kifejezéssel nem-verbális kommunikációként értelmezünk, legyen az: egyén-egyén, egyén-csoport, csoportcsoport közötti. A nem-verbális kommunikáció a beszélt nyelvnél úgymond gazdaságosabb kifejezést tesz lehetővé. Információelméleti fogalommal élve, a verbális nyelv több redundáns elemet (fölösleges ismétlés) engedélyez meg használójának, mint a nem-verbális kommunikáció."

1 A mindennapi falusi életet vizsgálva, talán a viselet volt az, amely többféle üzenetet is közvetített. Elsősorban a női viselet fejezte ki a legárnyaltabban az életkort, a családi állapotot, de különbséget tettek a hétköznapok, a kisebb és nagyobb ünnepek vagy a gyász viseletében. A tárgyalkotó népművészetnek számtalan olyan ága létezett, ahol a különféle jeleknek igen magas szintű kommunikációs rendszere alakult ki. Itt csak emlékeztetnék a különböző sírjelekre, amelyek utaltak az elhunyt vallására, nemére, életkorára. Mindezt kifejezhették színekkel, formákkal, díszítményekkel. Az állatokon vagy munkaeszközökön megjelenő tulajdonjegyek a magántulajdont hivatottak elkülöníteni a köztulajdontól. A paraszti társadalomban azonban léteztek olyan megnyilvánulási formák, amelyek nem szigorúan a tárgy-nyelv, hanem sokkal inkább a jel-nyelv, akció-nyelv fogalmak közé tartoztak. Ide sorolhatók azok az erkölcsi normák, viselkedési formák, amelyek az egyén mindennapjait szigorúan meghatározták. "A faluközösség a szokás és a hagyomány hatóereje által kitermelt olyan erkölcsi szabályokat, amelyek mindennapi életében döntő módon érvényre jutottak. Az erkölcsi normatívák az egyének életében cselekvést, magatartást irányító szabályokként jelentkeztek, amelyeknek megfelelően kellett végezni a tevékenységüket. Az erkölcsi, viselkedési szabályok elsajátítása csak a falu erkölcsi életének egyik összetevője volt."

2 Ezek az íratlan szabályok a közösség minden tagjára nézve kötelező érvényűek voltak. Ha az egyén bármilyen formában vétett a hagyomány ellen, ezzel a közösséget vagy valamely tagját sértette meg és tartania kellett annak rosszallásától. így hosszú ideig fennmaradhattak a szokások, hagyományok és tabuk, amelyek egy zártabb faluközösségben mindezek megmerevedéséhez is vezethettek. Ugyanakkor azonban lehetővé tette, hogy egy igen magas szintű és árnyalt jelzésrendszer jöjjön létre. Ezek a jelzések, gesztusok egyaránt kifejezhettek pozitív vagy negatív érzéseket, amelyek két személy egymáshoz való viszonyulását fejezte ki, de egyúttal a közösség felé is közvetítettek információkat. Dömötör Sándor szavait idézem: "A jelképek nemcsak emlékezéseink segédeszközei tehát, hanem értesítések, közlések más emberek oly észleléseiről, amelyekről feltehető, hogy mind az értesítő, mind az értesített félnél egyezően jelentkeznek. Nemcsak a szavaknak van tehát jelentése, hanem mindennek, amit az ember érzékel és érzékeltetni is tud."3 147