Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Restaurátor szekció - Újvári Mária: Rózsafüzérek és keresztek. Restaurátori megfigyelések a váci domonkos kripta leletanyagában

Újvári Mária Rózsafüzérek és keresztek Restaurátori megfigyelések a váci domonkos kripta leletanyagában A Fehérek temploma kriptájában feltárt leletegyüttesben igen változatos képet mutat­nak a rózsafüzérek és a feszületek. Ezeket a tárgyakat szinte minden esetben megtaláltuk az elhunyt kezébe adva, vagyis a legáltalánosabb temetkezési mellékletnek tekinthetjük. Néhány esetben az elhunyt övére fűzve is találtunk rózsafüzért, ilyenkor azonban a kezében is volt egy másik. A rózsafüzér a gyermekek és felnőttek koporsójában egyaránt jellemző, a kézbe adott feszület (ritkábban kereszt) azonban csak a felnőtt korúak esetében fordul elő. A feltárt kripta a Domonkos rend templomához tartozott, s köztudott, hogy a legenda szerint Szt. Domonkost maga Szűz Mária avatta be a rózsafüzér titkaiba, s a szerzetesek a rózsafüzér újkori elterjedésében nagy szerepet játszottak. A váci konvent működéséről fennmaradt írások szerint a templomban 1720-ban „szentolvasó társulat", 1735-től „ró­zsafüzér társulat" működött, de a váci rendház 1785-ös feloszlatása előtti évekből, 1782-ből is van adat a rózsafüzér társulat működésére. Azonban a rózsafüzér általános használata nem köthető kizárólag a domonkosokhoz, más kriptákból (például Bécs, Gyöngyös) is vannak arra vonatkozó adatok, hogy jellemző temetkezési melléklet ebben a korban és a következő évszázadban is. Az úgynevezett „domonkos olvasó" 150 kisebb és 15 nagyobb szemből áll, vagyis 15 tizedre oszlik. A Fehérek templomá­ban előkerült rózsafüzérek kisebb része tartozik ebbe a csoportba, többségük a kor Mária-kultuszának megfelelően 73 szemből áll, amely a hagyomány szerint Szűz Má­ria életkorát fejezi ki. Ez a hét tized Mária „hét fájdalmát", „hét örömét", vagy „hét di­csőségét" jelképezi. Előkerültek a 33 szemből álló, úgynevezett „kisolvasók" is, ame­lyek Jézus életkorának megfelelően 30 kisebb és 3 nagyobb szemből állnak. Ezeken felül néhány hiányos, szakadt, illetve több különböző olvasó szemeiből összeállított rózsafüzér is előkerült. Megállapíthatjuk változatosságuk alapján, hogy használatuk a kor ájtatossági gyakorlatában széleskörűen elterjedtek lehettek. A kézbe adott (ritkábban az elhunyt mellére fektetett) feszületek többsége a teme­tésig szobai dísztárgyként funkcionált, erre utal, hogy többségükön felakasztásra szolgáló karika, esetleg a szalag maradványai is megtalálhatóak, vagy karika hiányában - a keresztszárak találkozásában rákötött - szalagokat figyelhettünk meg. A temetés előtti hosszas, esetleg több generációs használatra utalnak többek között azok a meg­figyeléseink, amelyek azt bizonyítják, hogy a kereszteken korábban a corpust cserélték, áthelyezték, illetve egyes elemek (például INRI felirat, Ádám-koponya) a temetés 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom