Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Restaurátor szekció - Újvári Mária: Rózsafüzérek és keresztek. Restaurátori megfigyelések a váci domonkos kripta leletanyagában

előtt elvesztek. A feszületek között azonban előkerült néhány olyan darab is, amelyek esetében feltételezhető, hogy külön a temetés céljára, újonnan vásárolták, ebbe a cso­portba tartoznak a rendkívül törékeny anyagú, vékony falú viaszkeresztek. A feszü­letek között vannak eredetileg ereklyetartóként funkcionáló, belül üreges példányok is. Ezek esetében sem gondolhatunk kizárólagos temetkezési mellékletre. A néprajzi kutatások adatai alapján a szobai díszként használt feszületeknek temetés alkalmával az elhunyt kezébe adása a legújabb időkig általános gyakorlat volt. A leletegyüttes 181 rózsafüzért és 70 feszületet, keresztet tartalmaz, az aprólékos munka miatt csak a töredékük került eddig restaurálásra. A restaurálási munka során arra törekedtünk, hogy a reményeim szerint rövidesen megvalósuló első állandó kiállí­táson minél több típust sikerüljön restaurálva bemutatni, egyfajta keresztmetszetét adni a rendkívül változatos és sokrétű anyagnak. Eddig 23 rózsafüzér és 15 feszület res­taurálását fejeztem be, ezen felül 4 rózsafüzér főiskolai vizsgamunkaként készült el. A tárgyak restaurálás előtti állapota A rózsafüzérek és feszületek egyaránt összetett anyagú tárgyak, ebből következően a kripta klimatikus viszonyai, a koporsókon belüli folyamatok eltérően hatottak a különböző anyagfajtákra. A farészek általában jó megtartással kerültek elő, de vete­medés, rovarrágás, korhadási folyamatok is előfordultak. A fémanyagok minden eset­ben korróziótermékkel borítottak, anyaguktól függően változó megtartásúak. A véko­nyabb, vagy rossz minőségű öntvények, veretek gyakran nehezen, illetve részlegesen restaurálható állapotúak. A rózsafüzérek és keresztek textiltartozékai (zsinórok, sza­lagok), amennyiben selyemszálból készültek, jól viselték a körülményeket. Egyes anyagfajták szinte teljesen megsemmisültek, például a növényi magvakból készült olvasószemek. Rendkívül sok vékony, apró gyöngyházlapocskákkal díszített tárgy van a leletegyüttesben, a díszítések egy része azonban megsemmisült, mivel a rétegesen szétváló gyöngykagyló héj mállásnak indult az idők során. A gyöngyházdíszítések megmaradt része viszont óvatosan tisztítható és visszahelyezhető. Minden tárgy szerves maradványoktól, testnedvektől, rovarlárváktól erősen szennyezetten, esetleg alkotóré­szeire szétesve került elő. Anyagvizsgálatokra eddig nem került sor, mert a mintavé­tel szempontjából kisméretű tárgyak roncsolásmentesen nem vizsgálhatóak, illetve a vizsgálatok fedezete nincs biztosítva. Készítéstechnikai megfigyelések A tisztító és restaurálási munkák során lehetőség nyílt nagyon részletes megfi­gyeléseket rögzíteni a tárgyak készítésére, esetleg használatára vonatkozóan. A rózsafüzérek használati szokásaira utalnak például azok a megfigyeléseim, amelyek 214

Next

/
Oldalképek
Tartalom