Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Kiss Joakim Margit: Ábrázolás, technika és misztérium összefüggései néhány Szentendrén készült műben

Nem tagadhatjuk, hogy a Dunakanyar festői települése az újromantikus látványosságot is felkínálta mint a festés egyik lehetséges célját -, azonban a kisvárosi látványosságokon, mint a cirkusz, az öreg házak, a zegzugos utcácskák, a telepalapítás első két-három évében túlteszik magukat a komoly festők. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy Szentendre nem gyakorló terepe a Főiskolának,

3 mint az ekkoriak közül számos másik, hanem érett, nagytehetségű művészek ideális terrénuma, ahol alkalmuk nyílik szabadban végzett tanulmányokat folytatni. A bemutatandó négy kép közül kettő „vedutaszerűen topografikus" Szabó Júlia kifejezésével élve

4 - mégsem ez, mégsem ennyi a képek megfestésének célja. Bár miként a nagybányai festőknél ez természetes - gyakran a motívum szüli a képet,

5 a képek hatásának harmincas évek felé egyre inkább a festőiség a legfontosabb kritériuma. Ezidőtájt a magyar művészetben a képi megjelenítés eszközeinek tágítása már tendencia: az egyéni technikai újítások hozzátartoznak a korszak művészetének történetéhez. Mintha érvényüket veszítették volna a klasszikus, „készen kapott" eszközök: a tiszta olaj-, tiszta akvarell-technika, a tiszta rajz -, ezek a technikák egymásba játszanak, keverednek - a képi hatás fokozása céljából. A szentendreieknél is megfigyelhetjük ezeket a jelenségeket: Barcsay 1933 körüli tájképein először a szénnel „teleírt" felületeket „színezi ki" temperával, Paizs Goebel Jenő szintén ezidőtájt tér át a temperatechnikára, Rozgonyi László 1930 körül készült Kompozíciója temperahatású, szívó alapra készített olaj, - a későbbiekben jobbára pasztellképei ismertek.

6 Másrészt Barcsaynál és Paizs Goebelnél is megfigyelhető egy átmeneti grafikai időszak-, miként Szőnyinél, vagy az ezidőtájt Szentendrén gyakorta megforduló Hincz Gyulánál, aki viszont 1930 körül tempera technikáját váltja olajra.

7 Oltványi Imre jelenségszinten írt a technikák megújításáról - már 1931-ben: „Az új festészet legjobbjainál" a mesterségbeli fogások tökéletes ismerete váltotta fel az impresszionista festékkezelés lazaságát.

8 A technikai ismeretek gyarapítása, tökéletesítése a szentendreieknél is a növekedés, az építkezés, a készségek, képességek bizonyítása, mint ahogy a magyar művészet legjobbjainál is ilyen jelentésű. Küzdelem zajlik ebben a megújulni vágyásban, - a korszerűség, modernség és érvényesség eszményéért. Ez a „küzdelem" benne van, letapogatható a húszas évek második felétől - és még 1930 táján is magyar festészet legemlékezetesebb alkotásaiban, s talán leginkább az igazodás, a hovatartozás keresésében érhető tetten, Természetes, hogy ez a küzdelem átfogja a hagyományokhoz való viszonyt. Úgy tűnik, hogy a magyar művészek számára 1925-30 között feltétlen érvényes hagyomány a nagybányaiság - az б utódaik méltók arra, hogy elfoglalják a magyar művészeti közéletben az irányítók posztját -, mint azt Sámán András (Oltványi Imre egyik írói álneve) írja 1934-ben az Ars Hungarica megjelent köteteiről a Magyar írásban.

9 A főiskolai képzés alól kikerült szentendrei művészek a nagybányai természetfestés modelljét hozzák magukkal, ' de még valami mást is: francia- és olaszországi tanulmányutak emlék- és élményanyagát is. Személyes ismeretekkel rendelkeznek a 178