Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Schenk Lea: Funkció- és struktúraváltozás az iparművészetben

hozásának specifikus feladatkörénél? Miért vonzza őket az iparművészeti tárgyalkotással szemben vagy azzal párhuzamosan a képzőművészet alkotói problematikája is? A képzőművészet vonzása, az autonóm igényű alkotás „kalandja" a meghatározó-e ebben a funkcionalitást részben félresöprő fordulatban vagy más gyökerei is vannak ennek a műfaji funkcióváltozást is eredményező folyamatnak? Az iparművészet nem elsősorban a képzőművészet felé fordulásért adta fel az egyedi előállítású, egyéni stílusú használati tárgyak alkotói programjának kizárólagosságát. A képzőművészet felé való orientálódás az értékválsággal küszködő iparművészet számára inkább következmény volt. Következménye lett annak, hogy a kézműves programot az iparművészet tulajdonképpen bizonyos mértékig feladni kényszerült. A „design determináló ereje" ugyanis - „áldásaival", problémáival és ipari háttérapparátusával együtt - versenyképtelenné tette a design-produktumokkal szemben a kézműves előállítású használati tárgyakat és ezzel egészen szűk körbe szorította vissza a kézműves tevékenységet. Az iparművészeti részleges funkcióváltásban így elsősorban a design a hozzákapcsolódó háttéripari mechanizmussal a determináló tényező. Az iparművészetnek a művészeti ágazatokon belül kialakult jelenlegi bonyolult helyzetét így nemcsak a képzőművészethez, hanem a designhoz való viszonylatában is vizsgálnunk kell. Az iparművészet funkció- és struktúraváltozásának gyökere ugyanis egyrészt a képzőművészethez való viszonyának módosulásában keresendő, másrészt pedig a designnal, mint új művészeti ággal kialakult kapcsolatát motiváló ellentétéből érthető csak meg. Ugyanis a képző-, ipar- és építőművészeten kívül napjainkra a design is differenciált belső struktúrával rendelkező művészeti ágazattá nőtte ki magát. Az iparművészetnek a képzőművészethez való viszonya legalapvetőbben úgy módosult, hogy az iparművészet - speciális anyagait alkalmazva is - képessé vált képzőművészeti hatások asszimilálására. Azaz kiderült, hogy az „iparművészetinek tartott speciális anyagokból" nemcsak használati tárgyak, hanem autonóm műalkotások is alkothatók. S ezzel egyúttal nyilvánvalóvá vált az is, hogy a képzőművészeti és iparművészeti tradicionális műfajhatárok elasztikussá válhatnak, amennyiben az alkotók gondolkodása is elasztikussá válik s az elzárkózás helyett kapcsolódási lehetőségeket keres. Vajon a design irányában is feloldódhatnának-e az iparművészet műfajhatárai? Meríthet-e a design termékekre jellemző alkotói módszerekből az iparművészet? Azonkívül, hogy bizonyos részeredményeket szórványosan asszimilálhat, erre lényegében nincs lehetőség. Az asszimiláló tendencia kialakulását ugyanis már az is kitárja, hogy a design termék előállításának bonyolult mechanizmusú processzusa gyökereiben különbözik az egyszemélyi kézműves jellegű tárgyalkotó metódustól. A design termék korábban keletkezett ipari formatervnek a függvénye. Az a spontán változtatást variatív alakítást lehetővé tevő „műhely-jelleg", amely az iparművészeti műfajoknál alkotói lehetőség, a design termék vonatkozásában, a realizálás kezdete előtti fázisban, az ipari formatervező munkájában van csak meg. Amíg tehát az iparművészeti tárgynál, egy egyedi alkotói folyamatban alakul ki, 159