G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)

G. Móró Csilla: A Blaskovich Múzeum története 1952–1992

С. MÓRÓ CSILLA: A BLASKOVICH MÚZEUM TÖRTÉNETE 1952-1992 175 nelmi ereklyéket végrendeletileg, de legkésőbb 60 éves korában örök letétként, vagy végrendeleti hagyatékként a Magyar Nemzeti Múzeum számára juttatja.

8 A tápiószelei Blaskovich-kúria az idők folyamán egyre jobban elveszítette magánlakás jellegét. A tulajdonosok 1940-től rendszeresen fogadták és kisérték rajta végig az érdeklődőket, amiről vendégkönyvük korabeli első bejegyzése is tanúskodik. E könyvecske hű tükre a múzeum létrejöttének, és annak a zűrzavaros korszaknak, amelyben a gyűjtemény magva mégiscsak kikristályosodott. Bejegyzései - az oroszok bejövetele után egyaránt találunk orosz, román, német nyelvűeket is - önmagukért beszélnek. „1942. szeptember 7-től 20-ig kutattuk az idén Kedves Gyurka és János bátyáimmal a szkíta elődeink nyomát, s élveztem a Blaskovich-kúria igaz magyar vendégszeretetét. A vendéglátás melegségét, dacára a nehéz háborús időknek Marcsóka konyhaművészete és házúrnői figyelmessége koronázta meg. E három kedves ember, a kúria s a park már szinte összeforrtak bennem Tápiószele fogalmával. Ha idejövök, úgy érzem, mintha haza mennék, s testvéreimhez érkeznék. Legyen örök hálám jele e néhány sor. Dr. Bottyán Árpád" Egy másik, cirill betűs szöveg fordítása: „Tisztelt harcosok, tizedesek és tisztek! Felhívom figyelmüket erre a múzeumra, amely nagyon nagy történelmi értékű, de az itt található értékeknek háborús szempontból nincs jelentőségük, ha bemennek ebbe a múzeumba, tartsák tiszteletben az értékeket, és viselkedjenek olyan kulturáltan, ahogyan az a Vörös Hadseregtől elvárható. Hozzányúlni bármihez szigorúan tilos! 1944. november 28." olvashatatlan aláírás így válhatott a Blaskovich-kúria nemcsak a tudomány, de a háború kicsiny oázisává is. A Nemzeti Múzeum szakemberei jól ismerték Blaskovich Györgyöt és Jánost. Tudták róluk, hogy nemcsak a régészeti leleteket, hanem az általuk régtől fogva őrzött magángyűjteményt is a magyar nemzet számára kívánják felajánlani. Tíz éve megfogalmazott végakaratot 1944. március 4-én a fivérek közjegyző előtt is megerősítették.

10 Mindeközben harcok dúltak az országban. Az egyre közeledő front miatt az MNM is aggódott a gyűjtemény sorsáért. 1944. október 4-én Zichy István főigazgató menlevelet küldött a Blaskovich-kúriába: „Az Országos Magyar Történeti Múzeum főigazgatója a Blaskovich György és János urak tápiószelei birtokán lévő közérdekű régészeti gyűjtemény, valamint az MNM tápiószelei ásatásaiból származó leleteknek az európai kultúra nevében védelmet és kíméletet kér."

11 A kérelem szövegét magyarul, angolul, németül és franciául írták. Az orosz nyelvű változat hiányzott ugyan, de a szovjet csapatok tisztjei így is megértették, hogy ennek az épületnek köze van az emberiség kultúrájához. 1944. november 13-án a faluba érkező szovjet parancsnok franciául is beszélő segédtisztje lefordította a levelet. Az б tanácsára az ajtóra cirill betűkkel is kiírták, hogy: MÚZEUM.

12 így történhetett, hogy az idegen katonák - géppisztolyaikat vállukra vetve - a harcok idején is átalakulhattak néhány percre múzeumlátogatókká. Kritikus napja volt a gyűjteménynek, amikor a várható ellentámadás miatt az épületet és környékét átmenetileg kiürítették. A házba beköltöző „generálmajor" harmadnap hajnalán kíséretével együtt sietve távozott. „Számba vettük a kisebb hiányosságokat - emlékezett vissza későbbi feljegyzéseiben Blaskovich János - a bútorok, képek, muzeális tárgyak a helyükön voltak."

13 A gyűjtemény számára azonban nem a papír és a már idézett vendégkönyvi bejegyzés volt az igazi védelem, hanem az a két ember, aki bármint fordult is a tör-