G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)

Fehér Dezső: Blaskovich Ernő, Kincsem, a csodakanca tenyésztője (A tápiószentmártoni ménes története)

FEHÉR: BLASKOVICH ERNŐ, KINCSEM, A CSODAKANCA TENYÉSZTŐJE 151 szült. Barátai tudták, hogy a kékszemű, bájos hölgy a Nemzeti Színház kezdő művésznője volt, az Erdélyből a pesti Színitanodába került, 1858-ban született, Szabó Karolina. Már kezdőként felismerték benne a jószemű tanárok a tehetséget, és kisebb szerepeket kapott, amikor 1874 tavaszán megismerkedett a nála több mint két évtizeddel idősebb Blaskovich Ernővel. Az első alkalommal megragadta Karola szépsége, kecses viselkedése Blaskovichot, - aki nem volt hangos mulatozó, bár híve volt a férfias mulatságoknak. Amíg a Reáltanoda utcai palota elkészült, addig is lakást vett Karola számára Pesten, és a tápiószentmártoni kúriában is szép szállást rendezett be a „kékszemű lady" részére otthonként. A sok nagyszerű tulajdonság, amelyek között különösképpen a jó modor és a diszkrét viselkedés volt Ernő úr számára a legfontosabb, - egy valamit nem tudott kiegyenlíteni: a Szívkirálynő fejjel magasabb volt Erneszt úrnál. Ezt azonban a jelentős korkülönbség ellenére is feltámadt rokonszenv, szerelem kiegyenlítette. Ha a lady sétálni óhajtott, a Reáltanoda utcai palota istállójában és kocsiszínében kiváló lovak, nyitott és csukott hintók mindig rendelkezésre álltak. Akkoris a budai hegyek közé mentek sétálni, ha Blaskovich Ernő Pesten volt. A nevetségességtől rettegő Blaskovich Ernő valószínűleg ezért nem vette feleségül és nem mutatkozott a nagy nyilvánosság előtt a sudár termetű szépséggel. Az ibolyakék szemű „lady", természetesen mint Blaskovich, imádta Kincsemet és az 1877es Nemzeti Díj győzelmétől kezdve Kincsem minden futásához egy-egy kis ibolyacsokrot küldött lovagjával a győztes kancának, amely azt lenyergelése után lehajtott fejével később már mindig el is várt, hogy homlokszíjjához tűzze a boldog tulajdonos. A milleniumi esztendőben, a századfordulón és az első évtizedben ugyancsak jól futottak a Blaskovich lovak. Az öregedő Blaskovich gáláns lovag volt idős korában is: megoldást keresett és talált arra az időre is, ha majd számára eljön a végső, hívó szó. Amint 70 éves korát betöltötte, a dunántúli Szilasbalháson (ma Mezószilas) a Széchy famíliától megvásárolta a több mint ezer holdas birtokukat és kastélyukat, a Szívkirálynő számára. Bár már eljárt felette az idő, de személyesen is megtekintette a hölgy kívánsága szerint renovált és átépített, két sarkán toronnyal megtoldott kastély építkezését 1909 tavaszán. Mint sok évtized távlatában megállapítható volt, a kékszemű lady utoljára 1909-ben volt a tápiószentmártoni otthonában és 1910-ben már a tavasz folyamán elhagyta a Reáltanoda utcai palotát is és végleg az új Kincsem kastélyba költözött. A tápiószentmártoni katolikus plébánia krónikás könyvében a következő bejegyzés található: „Droppa Károly lelkész (sz. 1856.) a parókiát 1910 májusában püspöki engedély nélkül elhagyta, áttért a református vallásra és megnősült". Szilasbalhásra költözött és feleségül vette Szabó Karolinát, aki mint fentebb jeleztük, 1910-ben vagy 191 l-ben végleg kilépett Blaskovich Ernő életéből... Már senki nem tudja megmondani, mi az igazság. Blaskovich Ernő akart gondoskodni továbbra is Karoláról, a három évtized múltán barátsággá mélyült szerelem után, - avagy Szabó Karolina látva a jövőt, félt az egyedülléttől és így keresett megoldást, a két évtizede már ismert, volt plébánossal. Elhamarkodott lenne bármilyen véleményt is mondani. Egy biztos: Droppa Károly mint gazdálkodó is megállta helyét és jólétben, harmonikus szeretetben éltek. A mezőszilasi temetőben található sírfelirat szerint Droppa Károlyné Szabó Karolina 1929 tavaszán, Droppa Károly 1929 őszén költözött el az élők sorából... VIII. Blaskovich Aladár a ménes örököse A Reáltanoda utcai palotában elhunyt Blaskovich Ernőt kívánságának megfelelően a tápiószentmártoni temetőben helyezték örök nyugalomra 1911. május 20-án. Fekete márvány sírköve ma is látható a templom mögötti sírkertben.