G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)
H. Takács Marianna: A Blaskovich Múzeum képgyűjteménye
124 H. TAKÁCS MARIANNA: A BLASKOVICH MÚZEUM KÉPGYŰJTEMÉNYE A sikerültebb kompozíciók több változatban is készültek. Vayerné Zibolen Ágnes Kisfaludy Károly monográfusa több tanulmányban is elemezte ezt a képtípust és jelesebb, jórészt mára már elfelejtett képviselőit Philippe Jacques Loutherburg, Michael Wutky, Joseph Vemet kezdték a sort, de a 19. század első negyedében is tovább élt ez a témakör. Itália vonzása Goethetői a fiatal Széchenyi Istvánig erős volt És ez a vonzás német földön is tovább élt még a 19. század derekán is. Ennek a divatnak a terméke a heidelbergi születésű August Kopischnak (1799-1853) a Vezúv kitörése című 1838-ben festett képe is~ mely 1915 előtt budapesti árverésről került a Blaskovich-gyűjteménybe. Kopisch életrajzírói ezt a képet nem ismerik, de említés történik két, ugyancsak a Vezúv kitörését ábrázoló festményéről a berlini udvari gyűjteményekben. Kopisch nevére a világhírű német történész, Ferdinand Gregorovius itáliai vándoréveiről szóló munkájának abban a fejezetében bukkantam, melyben - valamikor 1855 táján egy Capri szigetén tett kirándulását beszéli el. Itt szól a ma már hazáján kívül alig említett August Kopischról, aki egy ifjú honfitársával, a festő Ernst Fries-el a sziget híres Kék barlangjába beúszott. Ekkortájt vált ismertté, hogy a sziklatömbök mögött szűk barlang nyílik. A helybeliek félelmetes, rossz szellemektől látogatott helyként emlegették. Gregorovius informátora, a capri-i vendéglős, kisfiú korában volt tanúja a két festő kalandjának. Kopisch aki éveket töltött Itáliában Nápolyból többször is kiutazott és magával vitte az akkor népes északi festőkolónia több tagját is. 63 A századelő édeskés stílusát az ifjabb Johann Baptist Lampi (1775-1737) 1809-ben festett Lucretiája jól képviseli a gyűjteményben. 64 Formátuma miatt nem lehetetlen, hogy metszetelőképnek készült. Témája a korban újólag divatozó római történelemből ismeretes, a hősnőt mint az erényes asszony példaképét már a korareneszánsz idején is szívesen mutatták be. Lucretia, Colatius hadvezér felesége azzal vált híressé, hogy amikor férje távollétét kihasználva a király rokona Sextus Tarquinius erőszakkal magáévá tette, odahívott rokonsága előtt nyilvánosságra hozta a rajta esett gyalázatot. Kijelentette, hogy Sextus Tarquinius csak a testét tudta meggyalázni, lelke ártatlan maradt. Nem akar azonban így sem büntetlen maradni. Ruhájából kardot rántott elő és átdöfte keblét. A történet a többi között Ovidius Fasti című művéből ismeretes. A Blaskovich-gyűjtemény legkedvesebb műfaja továbbra is a képmás marad. A Blaskovich fivérek szívesen vásároltak 19. századi képmásokat, hiszen ezek jól illeszkedtek a kúria szobáiban már korábban elhelyezett festmények és rajzok közé. Ilyen tetszetős alkotás az osztrák Wilhelm M. Richter (1824-1892) Firenzében festett kisméretű térdképe, mely a Blaskovich-féle feljegyzések szerint báró Vay Henrikről készült 65 Richter 1848 és 1895 között hivatásos csataképfestőként állt alkalmazásban. Ugyanebben az évben festette a számos külföldi országot bejárt és természetesen Itáliában hosszabb időt töltött Molnár József (1821-1899) a munkásságában kissé szokatlan, de mindenképpen figyelemreméltó képecskéjét A műfaj, a szemet megtéveszteni kívánó, idegen illúziót keltő, római domborművet idéző Bacchus és amorettek 66 a szakirodalomban a francia „trompe l'oeil" néven ismeretes. Molnár úgy éri el ezt a hatást, hogy a fekvő Bacchust, a bor antik istenét, egy kecskelábú gyermek faunt és amoretteket márványdomborműnek megfestve és azt egy szalagcsokorral a falra aggatva mutatja be. A képecske pontos másolata egy üveglapra zománctechnikával festett képnek, mely 1836-ban a Jankovichgyűjteménnyel az országos Képtárba, majd a Szépművészeti Múzeumba került (Ltsz.: 834, a katalógusban: Németalföldi vagy német festő: Silenos négy gyermekalakkal). 1984-ben az eredetit Jean-Etienne Liotard 1770 körül készült munkájával azonosították. Németalföldi ihletés után főként a 18. század végén festettek hasonló motívumokat. A Szépművészeti Múzeumban 1962-ben a Csendélet kiállítás, XV-XVOI. század 67 négy „trompe Гоеи'Ч is be tudott
