Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

jak őket börtönbe. Az intézkedés az országszerte elterjedő legénymozgalmak miatt vált aktuálissá.

327 A megye évről évre meghatározta a liszt, kenyér, hús árát, ami a 19. század elején már egyre több problémát okozott. Az árak központi rögzítése a feudális termelés sajátossága volt, ami nem ösztönzött jobb, drágábban eladható cikkek készítésére. A Iimitációt a közélelmezési cikkeknél tudták a legtovább érvényben tartani, hiszen a rögzített, maximált árak itt nemcsak a verseny kizárását, hanem a lakosság érdékeit is szolgálták. A hús árának meghatározása a szappanosokat is érintette, mivel az alapanyagként szolgáló faggyút a mészárosoktól — szabott áron — vették. Ezért gondosan ügyeltek arra, hogy ha a faggyú árában, változás állna be, a szappant és gyertyát is megváltozott áron adhassák el. Ezeket a cikkeket ugyanis a többi iparcikkhez hasonlónak tekintették, és ritkábban került sor áraik megváltozására.

328 A szentendrei kenyér-, zsemleárakat a pesti piacokon kialakult lisztárakkal határozta meg a vármegye. Ezt 1791-nben küldték meg a városnak, amely némi változtatással 1849-ig volt érvényben.

329 Amikor az árszabás megszűnt, a szentendrei lakosok panaszkodtak, hogy a sütemények kicsik, a kenyér rossz minőségű. A felettes hatóságtól olyan javaslat érkezett, hogy a város kérjen újra a megyétől a süteményre és a kenyérre új árszabást, vagy ha a pékek száma megengedi, hirdessen közöttük szabad versenyt.

330 A megyétől rendszeresen kibocsátott húsárszabások nem minden esetben érkeztek meg Szentendrére, és ilyenkor a városnak a régi rendszerhez kellett alkalmaznia magát. 1763-ban sérelmezték a mesterek, hogy a megye egyes községekben felemelte a hús árát, náluk azonban a régi maradt. Előfordult az is, hogy a húst a helyi bírák limitálták; és így minden község maga dönthetett. Az úriszék nem tudott határozni a mészárosok kérését illetően. Azt javasolta, hogy a mesterek mérhetik magasabb áron a húst, ha úgy látják helyesnek, hivatkozva a szomszédos községek gyakorlatára, azonban ha valaki csak a szabott árat akarja megfizetni, attól többet nem követelhetnék.

331 A 18. században kialakult gyakorlat szerint a mészárszékeket továbbra is bérbeadták. A bérlők a mesterek voltak, akiik a városnak fizetett díj ellenében űzhették mesterségüket és gyakorolták ezt a jogot. A mesterek egyúttal tagjai voltak a pilisi mészáros céhnek is. Azonban az árszabás alá tartozó mesterek mellett is megjelentek a céhen kívüli konkurrenseik. Mivel a lakosság ellátásában fontos szerepük volt, a városi tanács nem is kívánt fellépni ellenük, a mesterek védelmében, 1842-ben, amikor újra kibérelték a mészárszékeket, a városi tanács olyan rendelkezést hozott, hogy csak a marhahús